Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az IFRC és a WHO budapesti központját is bővítik

null

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti központját – jelentette be a Genfben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter azt írta: Magyarország békét akar, ezért nem szállít fegyvereket Ukrajnába, viszont történelme legnagyobb humanitárius akciójának keretében segíti az ukrán menekülteket, amiben szorosan együttműködik a Vöröskereszttel. A tárcavezető ezt azzal kapcsolatban emelte ki, hogy Genfben az IFRC főtitkár-helyettese, Niamh Lawless volt az egyik tárgyalópartnere. A miniszter közölte: a Vöröskereszt Debrecenben hozta létre logisztikai központját, tudván, hogy Magyarországról biztonságban üzemelhetnek. A szervezetnek Budapesten működik a globális szolgáltatóközpontja, amelynek újabb bővítéséről állapodtak meg, így hamarosan már 280-an fognak ott dolgozni.

– fogalmazott Szijjártó Péter. A miniszter a WHO főigazgatójával is tárgyalt Svájcban. Azt írta, már akkor elkezdtek barátságot ápolni, amikor Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz még Etiópia külügyminisztere volt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: "jól dolgoztak és sok segítséget adtak nekünk is a járvány elleni harcban".

– fogalmazott.

– tette hozzá.

– írta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még