Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Európában egy nagy nukleáris újjászületés tanúi lehetünk

Szijjártó Péter: Európában egy nagy nukleáris újjászületés tanúi lehetünk

Szijjártó Péter a TEOL-nak adott interjújában során árult el részleteket a már több mint kilenc éve elkezdődött Paks II beruházás kapcsán. Szijjártó úgy számol, hogy ha tartják az ütemtervet, akkor a 2030-as évek elején már üzembe is állhatnak az új reaktorok.

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mediaworks alá tartozó Tolna vármegyei hírportálnak, a TEOL-nak adott interjúja során. A tárcavezető a paksi bővítés kapcsán elmondta: a 2,7 kilométeres résfalból november közepére már elkészült 2 kilométer, amely a leendő ötös és hatos blokk területét veszi körbe. A munkálatok során eddig másfél millió köbméternyi földet termeltek ki öt méter mélységig, és november másodikán megkezdődtek a talajszilárdítási munkák is – utóbbit összesen 17 hektárnyi területen kell elvégezni. Szijjártó ezenkívül azt is elárulta, hogy a jelenlegi fázishoz szükséges szerződésmódosítás már korábban megtörtént, ugyanakkor a kilenc évvel ezelőttihez képest megváltozott gazdasági helyzet miatt a beruházási és kivitelezési szerződés folyamatos felülvizsgálata szükséges – a külügyminiszter úgy érvelt, hogy egy családi ház építésekor is felülvizsgálhatnak bizonyos szerződéseket, a Paks II projekt pedig Magyarország legnagyobb, legkomplexebb beruházása.

A tárcavezető közlése szerint az orosz fővállalkozó jelenleg 94 magyar céggel kötött alvállalkozói szerződést, de a magyar vállalatok mellett amerikai, német, francia, svéd és osztrák vállalatok is jelen vannak a projektben. Jelenleg 410 fő dolgozik a bővítésen, de úgy látja, ez a szám hamarosan nyolcszázra, míg jövőre ezerötszázra emelkedik. A csúcsidőszakban számításaink szerint 7500–9500 főre emelkedik a dolgozók száma – jelentette ki a magyar külügyminiszter.

PestiSracok facebook image
Az atomenergia kapcsán Szijjártó úgy látja, szerinte, „Európában egy nagy nukleáris újjászületésnek lehetünk tanúi”, mivel szerinte a villamos energia előállítása biztonságosan, nagy mennyiségben és környezetvédő módon kizárólag nukleáris energiával lehetséges. Példaként említette, hogy Szlovákia, Csehország, Románia és Bulgária mellett Franciaországban is hatalmas beruházások zajlanak, de Szlovénia és Horvátország is bővíteni szeretné eddigi kapacitásait. Az interjú során kifejtette: szerinte az elmúlt másfél évben a legnagyobb eredmény, hogy a bővítés az első fázisból a kivitelezés fázisába lépett. E „vízválasztó” után pedig arra fókuszálnak, hogy jövőre nekikezdjenek az első betonbeöntésnek, és hogy tartsák a határidőket.

– húzta alá Szijjártó. Az atomenergia kapcsán elmondta: szerinte azt nem politikai kérdésként kéne kezelni, és „egyre többen állnak a józan ész talaján az energiaellátás kérdését tekintve”, majd továbbfűzve gondolatát arról beszélt, hogy akik politikai kérdésként fogják fel, „könnyen pórul járhatnak”.

– jelentette ki Szijjártó, majd hozzátette: véleménye szerint „ideológiai támadást jóval könnyebb indítani, mert az azzal szembeni védekezés, fellépés mindig nehezebb, hiszen olyankor a befogadóközeg dönti el, hogy kinek van igaza, és nem a tények maguk”.

A magyar gazdaság kapcsán a tárcavezető arról beszélt: szerinte az elmúlt évtizedben a kormánynak sikerült ledolgoznia a Kelet- és Nyugat-Magyarország közötti gazdasági fejlettségi egyenlőtlenséget, és ma már „a Miskolc–Debrecen–Nyíregyháza-háromszög ugyanazzal a képességgel rendelkezik ezen a téren, mint a Győr–Komárom–Székesfehérvár térség”. A kormány gazdaságfejlesztési tervei kapcsán elmondta: a fókusz átkerült Dél-Magyarország fejlesztésére, mivel Pécs mellett Bicsérd, Kővágószőlős és Kővágótöttös térségében kijelöltek egy hatszáz hektáros ipari fejlesztési területet, ahova a méretei miatt érkezhet nagy beruházás.

Forrás: TEOL; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.