
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter többek között fehérorosz, izraeli és egyesült arab emírségekbeli kollégájával is kétoldalú találkozót folytat az ENSZ-közgyűlés alkalmából csütörtökön, New Yorkban. A tárcavezető a fehérorosz hivatali partnerével való találkozó kapcsán a kommunikációs csatornák nyitva tartásának fontosságát hangsúlyozta, mondván, hogy ennek híján a békének még a reménye is odaveszik.
Ha nem beszélünk egymással, akkor minden erőfeszítés a csatatérre fog összpontosulni, és az újabb és újabb emberhalálhoz fog vezetni, ezért mi a kommunikációs csatornák nyitva tartása mellett érvelünk
– fogalmazott Szijjártó Péter.
Ezért is találkozom ma a belarusz kollégával, akinek el fogom mondani, hogy Magyarország a békében érdekelt. Abban fogom kérni a segítségét, hogy Belarusz ne tegyen semmi olyan lépést, amely a háború meghosszabbodásához, időbeli vagy földrajzi kiterjedéséhez, eszkalációjához vezetne
– emelte ki. Hozzátette: arra fogja kérni, hogy ők is a béke oldalán álljanak, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a háború minél előbb véget érjen, az emberi szenvedések korszaka Ukrajnában végre záruljon le.
A miniszter ezután kitért arra is, hogy az izraeli és az egyesült arab emírségekbeli külügyminiszterrel elsősorban a közel-keleti béke kiteljesedéséhez szükséges további lépések lesznek napirenden. Leszögezte: fontos lenne az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló Ábrahám-megállapodások kiterjesztése, ugyanis ez nagymértékben hozzájárult már eddig is a térség békéjéhez, ami globálisan is jelentős pozitív hatásokkal járt. Emlékeztetett, hogy a régióban évtizedeken át szenvedtek az emberek a háborús eseményektől, a terrortámadásoktól, mígnem egy bátor húzással Donald Trump előző amerikai elnök tető alá hozta a békeegyezményt Izrael, illetve Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Marokkó között. Szerinte ennek nyomán rendkívül pozitív változások kezdődtek a helyi lakosok mindennapi életében a biztonság tekintetében, kölcsönösen nagykövetségek nyíltak, megerősödtek a gazdasági kapcsolatok, közvetlen légi járatok indultak. Hozzátette:
tehát hogyha reményt keresünk a békére, akkor a Közel-Kelet és az Ábrahám-megállapodások felé kell fordulnunk.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM
t
2023-09-22 at 15:56
Jó lenne ha a kommunikációs csatornák nyitva tartását itthon is erőltetnék márcsak a békesség kedvéért.
Orientál
2023-09-21 at 20:52
Szíjjártó Külügyminiszter Úr ezzel a nyilatkozatával is bebizonyította hogy az öldöklés ellen politizál nem úgy mint a balliberális zöld Gyurcsányék akik a halál ügynökei.
Királytigris
2023-09-21 at 17:13
A Nagy Testvér figyel téged2023-09-21 at 16:56!
Jelentős támadás már nem lesz télig, mert jön a raszputyica. Később, ha lefagy a talaj utána lehetséges a támadás.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-21 at 16:56
Nem kell oda Szijjártó, a Wagneriták megoldják a dolgokat!
PMC Wagner teljes erővel visszatér az SVO zónába !!!
2023. szeptember 21
OROSZORSZÁG/UKRAJNA: Megállapodás született. A vakáción lévő csoport harcosait már figyelmeztették, hogy a frontra való visszatérés az ajtóban van. A zenészek legkésőbb október 23-ig kezdjék meg az új feladatok ellátását az SVO zónában!!!
Az információ közvetlenül a PMC Wagner parancsnokaitól származik !!! A Wagner-egységek az SVO-zónában fognak működni Rosgvardija részeként, szabad „PMC-autonómiával a front egy bizonyos szakaszán, amelyet rájuk bíznak”.
A PMC harcosai nem írnak alá szerződést a védelmi minisztériummal, hanem Roszgvardije Zolotov vezetésével fognak szolgálni, aki csak Putyinnak tartozik felelősséggel !!!
Ami Rosgvardiát illeti, a PMC és a Gárda között nem volt semmi probléma, és mindig tisztelték egymást !!! Ráadásul a PMC Wagnerből senki sem kételkedik Zolotov hazafiságában és a legfőbb parancsnok iránti odaadásában !!!
Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a “zenészek” milyen irányba fognak haladni, de ez támadó hadművelet lesz, nem védekezés !!!
https://cz24.news/pmc-wagner-se-v-plne-sile-vraci-do-zony-svo/