Pesti Srácok

Szijjártó Péter: hat és fél milliárd forintos autóipari beruházást hajt végre három japán vállalat Magyarországon

Szijjártó Péter: hat és fél milliárd forintos autóipari beruházást hajt végre három japán vállalat Magyarországon

Három japán vállalat összesen hat és fél milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány kétmilliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a fejlesztések ötezer-háromszáz ember munkahelyét védik meg.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a beruházásoknak azért is van különös jelentősége, mert a globális és a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó iparágban, az autóiparban valósítják meg ezeket. A három vállalat a globális autóipar legjelentősebb beszállítói között van, fejlesztéseik hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország meg tudja tartani vezető pozícióját az európai autóiparban. A biatorbágyi Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft., a székesfehérvári DENSO Manufacturing Hungary és az esztergomi Diamond Electric Hungary Kft. új gyártási technológiát vezet be, növelik a magyar autóipar rendelkezésére álló beszállítói kapacitásokat, a beruházások biztosítják, hogy a járműipar továbbra is húzóágazat lesz a magyar gazdaságban – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.