Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása valósul meg

Szijjártó Péter: Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása valósul meg

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán; a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel kétezer-ötszáz embernek ad majd közvetlenül munkát. A magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást, a támogatási megállapodás véglegesítése folyik – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter elmondta: az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata, és a világpiac egyik vezető cége az elektromos akkumulátorok gyártásának területén. A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani. A beruházás értéke 2,3 milliárd dollár; soha ekkora zöldmezős, első ütemű beruházás a modern magyar gazdaságtörténetben még nem történt. Mint mondta, a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás. A magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást, a támogatási megállapodás véglegesítése folyik. Minden bizonnyal ez lesz a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása, a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák – fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.