Pesti Srácok

Szijjártó Péter: más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromosakkumulátor-gyárak ellen hergelnek

Szijjártó Péter: más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromosakkumulátor-gyárak ellen hergelnek

Más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromosakkumulátor-gyárak magyarországi telepítése ellen hergelnek, ezen üzemekre ugyanis szükség van a munkahelyek megóvása és a környezetvédelmi célok teljesítése érdekében is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. Szijjártó Péter további érveket mondott el minderről a PestiSrácok.hu-nak adott, szombaton megjelent exkluzív interjúban, amely ITT nézhető vissza.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházásának bejelentésén, hogy a japán vállalat vegyipari üzletága akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával, aminek nyomán hatvan új munkahely jön majd létre.

– szögezte le. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az európai gazdaság szenved az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt, elhibázott szankciók miatt, de ez sem elég indok a környezet védelmére és a munkahelyek biztosítására vonatkozó stratégiai célok feladására.

PestiSracok facebook image

– húzta alá, és úgy vélekedett, hogy ez egyedül az elektromos autóipari beruházásokkal lehetséges. Elmondta: az elektromosautó-ipar egyrészt a gazdasági növekedés hosszú távú garanciáját jelenti, amely évtizedekre biztosítja az ország gazdaságának növekedését és a munkahelyek megvédését.

– jelentette ki.

– mondta.

– tette hozzá. A miniszter tudatta: hazánk már ma is a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, az elmúlt két évben tizenkilenc hónapban is az elektromos akkumulátor volt Magyarország első számú exportcikke. Aláhúzta: az elektromosautó-ipar nem valami új, nem valami titokzatos, nem valami félelmetes dolog, mert az elmúlt hat esztendőben Magyarországon több mint húsz településen jöttek létre az elektromos akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházások. Hozzáfűzte, hogy ez idő alatt negyvenhét beruházást jelentettek be ezen a területen, összesen 7000 milliárd forint értékben.

Kitért arra is, hogy a Japánba irányuló magyar export a tavalyi év első tizenegy hónapjában, 850 millió dollárral rekordot döntött.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.