Rendkívül súlyos hibát követ el az ENSZ azzal, hogy a közgyűlés szerdai plenáris ülésén elfogadja a globális migrációs csomagot – nyilatkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem sokkal az ülés kezdete előtt New Yorkban. Szijjártó szerint beszédes, hogy egyre nagyobb azon ENSZ-tagországok száma, amelyek nem fogadják el a paktumot. Azt gondolom, ez a szám azzal párhuzamosan nőtt, ahogy egyre többen elolvasták, mi is van pontosan a csomagban.
Hozzátette, a világszervezet pontosan ugyanazt a hibát követi el, amelyet az Európai Unió követett el az elmúlt három és fél esztendőben, ráadásul míg az elhibázott EU-politika csak európai szinten, a globális csomag világszinten vezet veszélyes folyamatokhoz, újabb és újabb migrációs hullámok elindulásához. Hangoztatta, hogy a csomag teljes egészében semmibe veszi azoknak az országoknak és embereknek az érdekeit, akik szeretnének békében és nyugalomban élni a hazájukban, ahogy azt az elmúlt évtizedekben tették.
Szijjártó Péter kijelentette, a csomag azt mondja, hogy minden egyes ország érintett a migrációban, kiindulási, tranzit- vagy célországa annak, Magyarország azonban ezzel nem ért egyet, egyik sem kíván lenni a három közül. A külügyminiszter szerint “ez a csomag Európa elárulását jelenti”, és az is látszik, hogy sem az európai országok, sem maga Brüsszel nem vette figyelembe az előkészületeket. Az afrikai és a latin-amerikai országok, továbbá a kis szigetországok érdekei viszont teljes mértékben tükröződnek a csomagban. Szijjártó Péter azt mondta, beszédes, hogy egyre nagyobb azon ENSZ-tagországok száma, amelyek nem fogadják el a paktumot.
Azt gondolom, ez a szám azzal párhuzamosan nőtt, ahogy egyre többen elolvasták, hogy mi is van pontosan a csomagban
– fogalmazott. Megismételte: Magyarország a magyar emberek érdekeit és biztonságát helyezi előtérbe, migrációs politikájának lényege világos, a határait megvédi, az ország területére illegálisan senki sem léphet be. Szijjártó Péter úgy vélte, akármit mondanak a globális migrációs csomagról, az jogilag kötelező érvényű dokumentum. Az elköteleződés és a kötelezettség szavak nyolcvanszor szerepelnek benne, és minden csatlakozó ENSZ-tagország számára saját nemzeti akcióterv kidolgozását írja elő a csomag végrehajtása érdekében.
Ezt a filmet láttuk már egyszer Európában, amikor az önkéntes alapon induló befogadási, migránsletelepítési kvótákból kötelező kvóta lett
– jelentette ki a külügyminiszter. Hozzátette, Magyarország időben lépett, a globális csomag elfogadási folyamatából kilépett, és úgy döntött, hogy a csomag egyetlen elemét sem tekinti kötelezőnek vagy irányadónak magára nézve.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS