A nemzetközi közösségnek végre egyértelmű különbséget kell tennie menekültek és migránsok között, ez segítené a bevándorlási válság megoldását világszerte – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) végrehajtó bizottsági ülésén kiemelte, hogy Magyarország kettős biztonsági kihívással néz szembe: keletről a szomszédos Ukrajnában dúló háború minden súlyos következményével, délről pedig az egyre erősödő illegális migrációs nyomással. Szavai szerint hazánk esete példázza, hogy milyen fontos különbséget tenni a menekültek és migránsok között, ami ha végre megtörténik, nagy segítség lehet a bevándorlási válság megoldásában világszerte. Leszögezte, hogy ezen distinkció alapja a nemzetközi jog, amelynek értelmében ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni, azonban nincsen joga akár tucatnyi biztonságos államon keresztülmenni, amíg el nem éri az általa kiválasztott helyet.
A nemzetközi jog csak az első biztonságos országról szól, és nem szól a másodikról, a harmadikról vagy a tizedikről
-fogalmazott. Szijjártó Péter a felszólalásában tökéletes példának nevezte ezen szempontból Magyarországot, ahova több mint egymillióan érkeztek Ukrajnából a háború kezdete óta, és minden menekült számára egyenlő hozzáférést biztosítottak az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, illetve segítik a munkába állásukat. Ezzel szemben – mint mondta – ami a déli határon zajlik, az “botrányos”, minthogy az oda érkezők már több biztonságos országon is átkeltek a nemzetközi jog megsértésével, így tehát ők nem is tekinthetők menekültek. Ráadásul illegálisan át akarnak lépni a magyar határon is, ami bűncselekmény – tudatta.
Aki messziről jön, és megsérti a határunkat, magától értetődően illegális bevándorlónak tekintendő
-közölte, arra is kitérve, hogy tavaly mintegy 275 ezer, idén eddig pedig 150 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak. Továbbá “botrányosnak” minősítette, hogy egyes migránsok és embercsempészek mostanra automata fegyverekkel szerelkeztek fel, s nem csak egymásra, hanem a határőrökre is több esetben rálőttek.
Ez elfogadhatatlan, nem tolerálható, ahogy az sem, hogy egyes politikusok szerint ezt el kellene tűrnünk
-jelentette ki. A miniszter úgy vélte, hogy Európában ezeket a bevándorlóhullámokat többnyire azok az intézkedések fűtik, amelyek bátorítják az érintettek útnak indulását, táplálják az embercsempészek üzleti modelljét és azon joguk feladására kényszerítenek szuverén országokat, hogy maguk hozzanak döntést arról, ki léphet a területekre és ki nem. Hangsúlyozta: ehelyett a kiváltó okok kezelésére kellene összpontosítani, és megfelelő körülményeket kellene teremteni az emberek helyben maradására. Végül arra figyelmeztetett, hogy a kötelező elosztására vonatkozó kvóták támogatói az Európai Uniót egyfajta mágnessé tennék a migránsok számára.
És mind ismerjük a következményeket. Párhuzamos társadalmak jöttek létre, fokozódik a terrorveszély, illetve a modernkori antiszemitizmus is erősödik Európa nyugati felén
-sorolta.
Világos különbséget kell tenni menekültek és migránsok között. Minden menekültet segítenünk kell, első biztonságos országként így is teszünk, de eközben meg kell állítanunk a migránsokat
-összegzett.
Forrás/fotó: MTI
csakafidesz
2023-10-10 at 02:02
Orientál 2023-10-09 at 19:43
A magyaroknak nincsen szükségük a Gyurcsány-Dobrevre és már négy választáson ezt ki is nyilvánították. Számukra tágas, és elég meleg hely lehet a Szahara. Homokszemek számolgatásával jól eltölthetnék az idejüket.
kbandi1
2023-10-09 at 19:54
A progresszív haladó tudatúaknál gondot fog okozni a legális és az illegális migráns megkülönböztetése. Ilyen nehéz kérdéssel nem szabad kínozni a haladókat.
Orientál
2023-10-09 at 19:43
Sajnos a dk-s Gyurcsány-Dobrev klán vezetésével hazánkat idegen muszlim és egyéb migránsokkal akarják megtölteni mert rénk magyarokra már nincsen szükségük.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-10-09 at 18:15
Az még ki is maradt, hogy a belső libsi, bolsi és álhazafias áljobboldali ellenség azzal akarja növelni a fejekben a káoszt, hogy a meghatározott időre, kizárólag munkavállalás céljából a törvényi előírások szerint behívott vendégmunkásokra is hazugul a migráncs megnevezést használja.
Tudományos libsizmus
2023-10-09 at 17:44
A “liberalizmus” egyik trükkje, hogy mindent összekever mindennel. Ezzel teljes káoszt idéz elő, ahol lehet halászni a zavarosban.
Matu
2023-10-09 at 17:33
Valamikor, régen, amikor még a józan ész uralkodott, az országokba kéretlenül betörő személyeket határsértőknek hívták és nem kezdték el szépítgetni a dolgot. Lehet becézgetni őket, a lényeg ugyanaz: illegális behatolók. A menekülők előtt általában kitárja a kapuit egy ország, mivel ismeri és tudja az okokat, ami miatt menekülniük kell, sőt igyekszik a védelmükről gondoskodni is. A “migránsok” lehetnek akár áttelepülő munkavállalók is, hiszen a “migráns” magyarul leginkább “vándort” jelent. A határainkon megjelenő, kéretlen-hívatlan sokaság, egyértelműen határsértők, vagy invázió, de minimum ILLEGÁLIS bevándorlók. A “migráns” megjelölés is túl általános, nem fedi pontosan a helyzetet.