Pesti Srácok

Szili: El kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat

Szili: El kell ismertetni Európával a nemzeti kisebbségi régiókat

El kell ismertetni Európával, hogy léteznek nemzeti kisebbségi régiók – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Nagymegyeren, ahol előadást tartott a Pro Civis társulás által idén már kilencedik éve megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen.

A rendezvényen a miniszterelnöki megbízott az európai és Kárpát-medencei önkormányzatiságról tartott előadást. Párhuzamba állítva a Magyarországon működő nemzeti kisebbségi önkormányzatokat és a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) által kidolgozott, Szlovákia déli részének fellendítését célzó tervezetet, a miniszterelnöki megbízott rámutatott: Magyarországon bevett gyakorlat, hogy a helyi és a regionális önkormányzatok jelenítik meg a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját. Elmondta: reméli, hogy a helyi magyar közösség meg fogja teremteni annak lehetőségét, hogy erről társadalmi vita kezdődjön, adott esetben a többi nemzeti kisebbséget is partnerül hívva.

– mondta Szili Katalin. Rámutatott: ez nem szól másról és többről, mint ami az európai értékrendbe belefér. Elmondta: baj van azzal, hogy az Európai Parlament az őshonos kisebbségekre vonatkozóan nem hajlandó egy olyan sztenderdet megállapítani, amit minden tagországnak be kellene tartania. Hozzáfűzte: ezért az őshonos kisebbségekre vonatkozóan megfogalmaztak öt pontot, amelyekről szeretnék, ha megegyezés születne az uniós tagországok között. Kiemelte: ezek közül a legfontosabbak, hogy az őshonos kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy, valamint az is, hogy az állampolgárság nem szükségszerűen azonos a nemzethez tartozással.

PestiSracok facebook image

Szili Katalin beszélt a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéséről is, amely azt célozza, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ezzel összefüggésben leszögezte:

A kezdeményezés támogatását kérve megjegyezte: az "jó belépő lehet" az önigazgatás megteremtéséhez is. A kezdeményezés támogatására a Székely Nemzeti Tanács idén májusban indított aláírásgyűjtést. Ahhoz, hogy a kezdeményezés az Európai Bizottság (EB) elé kerüljön, legalább hét uniós tagországban jövő májusig legalább egymillió aláírást kell szerezni hozzá. A miniszterelnöki megbízott rámutatott: a kezdeményezés sikere a XXI. században egy új időszámítás kezdetét jelentheti a kárpát-medencei történelemben.

– mondta Szili Katalin.

Őry Péter, a szabadegyetemet szervező Pro Civis társulás elnöke elmondta: rendezvényüket a felvidéki magyar polgármesterek, megyei és önkormányzati képviselők képzésének célja mentén hozták létre, és egyidejűleg igyekeznek lehetőséget biztosítani a tapasztalatcserére, illetve a megoldáskereső együttgondolkodásra is az önkormányzatokat érintő időszerű kérdésekben. Kifejtette: az idei rendezvény egyik kiemelt témája a szlovákiai önkormányzatok finanszírozásában tapasztalható diszkrimináció.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?