Pesti Srácok

Szilveszter Berlinben, avagy Tripoliban is így szokás

A 2020-as év Európában számtalan lemondással járt. Alkalmazkodnunk kellett a szabályokhoz, be kellett tartanunk a minket és társadalmunkat védő intézkedéseket. Ezek bizonyos mértékben átalakították ünnepeinket, ünneplési szokásainkat is. Az ebből fakadó akadályokat ki jobban, ki rosszabbul viselte, de alapvetően a hazai tapasztalat azt mutatja, hogy a magyarok tudomásul vették a rájuk vonatkozó szabályokat. Ellenben Németországban a vad Kelet népe ismét alakított, ami sok európai szemében igen visszatetsző volt, hisz eddig rendhez, fegyelemhez, az egymás iránti tisztelethez voltak szokva. A jövevények számára mindez idegen. Nekik nem számít a másik élete, tulajdona, testi épsége, nyugalma; az a lényeg, hogy ők jól érezhessék magukat és duhajkodjanak.

Fehér Német írása

2020 szilveszterére csakúgy, mint nálunk, szigorú intézkedéseket hoztak Berlinben is. Ugyan nem volt kijárási korlátázás, viszont a házat csak nyomós okkal lehetett elhagyni. Ezek közé tartozott például a bevásárlás, kutyasétáltatás, munkavégzés vagy épp az iskolalátogatás. A tűzijáték és egyéb pirotechnikai eszközök használata 56 berlini körzetben tilos volt. Sőt, idén ezek eladása is tiltott volt a tartományban. A házibulikat maximum 5 fővel lehetett megtartani, de ezeknek a személynek legfeljebb 2 háztartásból volt szabad érkezniük.

“Teljesen elment az eszed? Képzeld, mi lett volna, ha emberek állnak ott?”
PestiSracok facebook image

A videóban szereplő új német barátunk úgy gondolta, ki neki a német állam, hogy megszabja, mit tegyen szilveszterkor és mit ne.

Berlin, 2020. december 31.
Kombókép Angela Merkel német kancellárról az újévi köszöntőjének televíziós felvétele közben a berlini kancellári hivatalban 2005-től 2019-ig (fölülről, b-j).
MTI/EPA

A randalírozást elég nyomós oknak tartotta háza elhagyására, így tűzijátékpartit tartott az utcában társaival együtt, nemcsak a korlátozásokra, de a biztonsági előírásokra is fittyet hányva. Büszke volt arra, hogy tiltott zónában petárdázik. Pisztolyból lőtte ki a rakétákat, amelyeket az ég helyett a házak falára, ajtajára irányított. Nem érdekelte őket az sem, ha más autója mellett robbangattak.

“Az előítéleteim minden nap megerősödnek bennem.”

Lehet, hiányoztak nekik az otthoni viszonyok? Valószínűnek tartom, hogy a légvédelmi riasztórakéták sivítása és a folyamatos durrogás hiányzik nekik ebből a békés országból. De a németek adójából újra megteremthetik a hazai viszonyokat Berlin utcáin.

“Németország büszkeségei.”

Mikor megvirradt, úgy éreztük magunkat, mintha egy közel-keleti ország háborús övezetébe csöppentünk volna. Szemét és romhalmaz mindenhol, ahogyan otthon megszokták. A honvágy leküzdésének kicsit szokatlan, mások számára kellemetlen módszerét választották, de mit számít. A lényeg az, hogy a demokrácia és elfogadás mintaországai lehessünk.

“Mit várhatnánk ezektől a srácoktól? Nem tartják be a szabályokat, és ha a rendőrség elfogja őket, >rendőri erőszakot

Az új német úriember TikTok-fiókjára feltöltött újévi randalírozás majdnem kétmilló emberhez jutott el, és ahogy ez lenni szokott, megosztotta az internet népét. Egy-két elégedetlenkedő azt írta, hogy helyesen cselekedett, mert megmutatta a kormánynak, hogy nem lehet bezárni a népet. Viszont a többség úgy reagált az eseményekre, hogy szarkasztikusan megjegyezte, milyen büszkék a bevándorlóikra. Mások azt hangoztatták, hogy az ilyen videók hatására minden nap megerősödnek bennük az előítéleteik. Sokak mások testi épségét és tulajdonát féltették.

“Az ilyeneknek köszönhetően a lezárás egész évben fog tartani.”

Vajon ébredeznek a németek? Kezdik belátni, mit szabadítottak országukra és mit akarnak lenyomni egész Európa torkán? Hány ilyennek kell történnie ahhoz, hogy a nép azt mondja, elég volt? Sok szabadelvű fiatal Black Lives Matter-t támogató profilképpel is azt mondta erre, hogy amit láttak, több a soknál. Míg Magyarországon az ifjúság a jólétben liberalizálódik, addig nyugaton, a tapasztalt feszültségek hatására ez a generáció ébredezik. Mikor az ő változásra éhes hangjukat halljuk, akkor érezhetjük igazán: nincs még minden veszve! Nemet mindig időben kell mondani, amíg még megtehetjük.

Vezető kép: MTI/EPA/AP/Markus Schreiber
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?