A városvezetés helyett a pécsi “összefogás” is általában a saját belső ügyeivel foglalkozik. A helyi Márki-Zay Péterként tisztelt Péterffy Attila, a pártok felett álló, abszolút szakértő polgármester városvezetői teljesítményével leginkább Karácsony Gergelyt idézi a nemlétező, vagy az előző városvezetéstől örökölt “sikereivel”. Az egykor Kis-Moszkvának csúfolt városban megy a kiszorítósdi a baloldali pártok között: most például az LMP vette át – vagy kapta meg – a Momentum helyét, illetve az elosztható konc egy kis darabkáját.
Áll a bál Pécsett, ahol egymást szúrják hátba a koncon marakodó ellenzéki politikusok és a közgyűlés előkerülő előterjesztése szerint visszahívják Pokorádi Gábort (Momentum) az ügyrendi bizottságból, akinek a helyére a baloldalt kiszolgáló, magát jobboldalinak nevező Horváth Tamást delegálják. A szintén momentumos Topán Lászlót, a városfejlesztési bizottság elnökét pedig lecserélik az LMP-s Kóbor Józsefre, ennek köszönhetően Kóbor jóval többet vihet majd haza, mint korábban – derül ki a bama.hu tudósításából. A portál szerint Kóbor azóta „számít” az MSZP–DK–Jobbik koalíciónak, amióta az LMP-s Keresztes László Lóránt is a baloldal mellé állt teljes mellszélességgel. Kóbor azóta zöldbiztos lett, aminek kapcsán még egymillió forintos költségkeretet is kapott.
Kemény kérdések
A nemzeti oldal képviselői több kérdést is feltettek a közgyűlésen, amikre várják majd a válaszokat a polgármestertől. Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető azt tudakolta, valóban megtiltották-e a cégvezetőknek, hogy tájékoztassák a sajtót. Berényi Zoltán (ÖPE–KDNP) azt kérdezte, hogy miért nem kapták meg a beígért támogatást a civil szervezetek; miért sértik meg a működési szabályzatot azzal, hogy nem kapják meg időben az előterjesztéseket? Mit remélhet Somogy, Vasas és Hird 2022-ben, megkaphatják-e a 60 milliárdos költségvetésből a baloldal által elvett 6 millió forintos részönkormányzati keretüket? Barkóczi Csaba (Fidesz) pedig arra várja a választ, hogy hajlandó-e a polgármester együttműködni vele a város jó hírnevének megvédése érdekében.
Leszámolás a Momentummal
A baloldal „trükkje” az, hogy a kommunális bizottsághoz csapják a városfejlesztési feladatokat, és létrehoznak egy környezetvédelmi és innovációs bizottságot mindössze három hatáskörrel. Ezzel igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha nem a momentumosok ellen menne a hadjárat. Kővári János, az ÖPE–KDNP szerint többek között azért kell mennie Pokorádi Gábor és Topán László momentumos képviselőknek, mert kiálltak például a Mandulás kempingbe tervezett lakópark építése ellen, amivel pedig a kenyéradójuknak, Puch László egykori MSZP-pénztárnoknak tettek keresztbe. Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető szerint is leszámolásról van szó: éppen annak megfelelően módosítják a szervezeti és működési szabályzatot, ha az érdekeik úgy kívánják.
Hátba szúrják egymást
Két éve egymás hátba szúrása, fenyegetése, zsarolása zajlik, ha ez nem működik, akkor pedig ilyen módosítást alkalmaznak. Ez önök belügye és önmagában akár még szórakoztató is lenne, de közben meg ennek a város issza meg a kárát. Lassan már senki nem akar velük dolgozni, áldatlan állapotok uralkodnak a köztereken
– mondta. Péterffy Attila erre cinikus választ adott, amire aztán Topán László (Momentum) feltette a kérdést: a pécsi választók tényleg erre adtak-e nekik felhatalmazást 2019 októberében, hogy ilyen súlyos ügyekben előzetes egyeztetés nélkül, pótlólagos előterjesztések alapján döntsenek?
Az ilyen hatalomtechnikai ügyek a választási szövetség megsértését jelentik
– mondta.
Mégis mi a baj a Momentum frakciójával? Valaki mondjon már valamilyen érdemi választ a kérdéseinkre
– tette hozzá Topán László, aki nem kapott semmilyen tájékoztatást arról sem, hogy mégis mi a fenét fognak csinálni.
Ezt a banánköztársaságokban puccsnak szokták nevezni
– tette hozzá.
Az ország legsötétebb időszakát idézik
Az LMP-s Kóbor János igyekezett megvédeni az új bizottsági elnöki posztját, mondván, majd szinergiában dolgozik a bizottságuk a fenntarthatóság jegyében más bizottságokkal, nem csupán egy elméleti grémium lesz. A volt alpolgármester, Bognár Szilvia DK-s képviselő is megszólalt, aki azt mondta, hogy az elmúlt két évnek a szabadságfaktorról kellett volna szólnia, de ezt lebontják, függéségi helyzeteket hoznak létre. Egyes képviselőknek egzisztenciális problémáik vannak, másoknak hatalomvágyuk van; ők sosem fognak olyan döntéseket hozni, amik a képviselői szabadságfaktort hozzák.
Aki a Parlamentben 133 bátor ember döntési mechanizmusát emlegeti, az nézze meg 14–15 pécsi bátor ember döntési mechanizmusát
– emelte ki. Egyben azt javasolta, hogy a baloldali városvezető koalíciónak, hogy a Pécs Jövője elnevezést cseréljek le Pécs Múltjára, mert ezek a módszerek az ország legsötétebb időszakát idézik.
Színházi előadáson vagyunk, de én teljesen másként gondolom, a településfejlesztés érdekében hozzák meg a döntést
– magyarázta az a Sík László Lajos MSZP-s bizottsági elnök, akinek a testülete megkaphatja majd a momentumos bizottsági elnöktől elvett hatásköröket. Pokorádi Gábor (Momentum) szerint is leszámolásról van szó: akkor húzták ki a gyufát szerinte is, amikor a Mandulás kemping beépítése ellen tiltakozott a Momentum. Egyben megkérdezte Péterffy Attilát, ad-e garanciát arra, hogy ez ne is történjen meg. Péterffy Attila szerint az ő szótárukban olyan szó, hogy „leszámolás”, nem létezik. Szövetségek vannak, amelyek érdekek mentén alakulnak. A Mandulás kemping beépítése kapcsán pedig azt mondta, hogy „a garanciát nem én, hanem a közgyűlés adja meg”. Megjegyezte, hogy a Momentum országos elnökségével, megyei elnökségével stratégiai partnerségben vannak, személyi probléma a helyi képviselőkkel van.
Leszámolás
Dél utáneljutottak ahhoz a napirendhez is a képviselők, amellyel a baloldali városvezetés visszahívta Pokorádi Gábort (Momentum) az ügyrendi bizottságból, akinek a helyére a baloldalhoz húzó Horváth Tamást ülteti. A szintén momentumos Topán Lászlót, a városfejlesztési és innovációs bizottság elnökét lecserélték az LMP-s Kóbor Józsefre, miközben a bizottság nevét Környezetvédelmi és Innovációs Bizottságra nevezték át. A vitában Berényi Zoltán, az ÖPE–KDNP képviselője azt javasolta, hogy a leváltott DK-s alpolgármester, Bognár Szilvia kerüljön inkább Horváth Tamás helyett az ügyrendi bizottságba. Erre azonban Bognár Szilvia azt mondta, hogy értékeli ugyan a gesztust, de nem akar asszisztálni Pokorádi Gábor leváltásához, ezért nem vállalja a feladatot. Kővári János (ÖPE–KDNP) frakcióvezető elmondta, hogy továbbra is várja a leváltásokkal kapcsolatos szakmai érveket: vajon mi lehet a bűne Pokorádi Gábornak, ami alkalmatlanná tette a feladatra? Mert nem tud olyan ügyről, ami szerint ne a képviselői esküjének megfelelően végezte volna a dolgát.
A momentumosokat megbüntetik, mert mertek gondolkodni önállóan
– emelte ki. Hozzátette: Topán László az általa vezetett bizottságban nem pártpolitikai jellegű döntéseket, hanem szakmaiakat hozott meg, még a civil munkáját is felfüggesztette azért, hogy teljes energiával dolgozhasson a bizottság élén. Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető megkérdezte, hogy miért nem lehetett normális eljárásrend szerint ezt az ügyet megtárgyalni, miért nem egyeztettek az érintett két személlyel és miért nem egy korrekt, emberi, tisztességes eljárás keretében tették ezt meg?
A képviselői tisztségbe vetett közbizalom összeegyeztethetetlen azzal, ami puccsszerűen zajlik a városházán
– fogalmazott.
A közgyűléseken érdemben, lényegi kérdésekben általában mélyen hallgató Fogarasi Gábor (Jobbik) frakcióvezető a válaszok helyett inkább – az átláthatósággal és nyilvánosság biztosításával szemben fellépve – a vita lezárását kérte, amit aztán meg is szavazott az MSZP–DK–Jobbik–LMP-s csonka koalíció és amely aztán elfogadta a momentumosok eltávolítását is.
Forrás: bama.hu; Fotó: bama.hu/L.L.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS