Pesti Srácok

Szkripal-ügy: Oroszország törvénytelennek tartja az újabb amerikai szankciókat

Szkripal-ügy: Oroszország törvénytelennek tartja az újabb amerikai szankciókat

Moszkva törvénytelennek fogja tekinteni az ellene a Szkripal-ügyre hivatkozva bevezetendő újabb amerikai szankciókat, csakúgy, mint a korábbiakat – jelentette ki Dmitrij Peszkov (képünkön), a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő ugyancsak szerdán közölte: kormánya arra készül, hogy a kongresszussal egyeztessen az Oroszország elleni újabb szankciókról, amelyet a Szergej Szkripal és lánya ellen az angliai Salisburyben megkísérelt mérgezéses merénylet miatt vezetnének be. Nauert szerint Washington fontolóra veszi, hogy kibővíti a Szkripal-ügyre hivatkozva már bevezetett büntetőintézkedéseket. Moszkva mindig is tagadta, hogy köze lett volna az ügyhöz. Törvénytelennek tekintjük ezeket az Egyesült Államok által Oroszország viszonylatában bevezetett korlátozásokat, és értelemszerűen ugyanígy fogunk viszonyulni a hasonló lépésekhez, ha ilyenek lesznek – mondta Peszkov, aki a keddi amerikai félidős választással kapcsolatban megismételte, hogy Moszkva egyetlen külföldi politikai erőpróbába sem avatkozott be, így az amerikaiba sem, és ilyesmire nem is készül. Hangsúlyozta, hogy Moszkva párbeszédre törekszik Washingtonnal az egyebek között a stratégiai stabilitás és a fegyverzetellenőrzés terén felvetődő problémák megoldása érdekében, de egyelőre nem látja azt, hogy a kétoldalú viszony rendezésének lennének kedvező kilátásai. Úgy vélekedett, hogy a kongresszusi választások eredménye aligha bonyolíthatja tovább a kétoldalú viszonyt, mert most is minden meglehetősen bonyolultan halad.

Peszkov kedden úgy nyilatkozott, hogy az orosz és az amerikai elnök november 11-én Párizsban, az első világháborút lezáró fegyvernyugvás századik évfordulója alkalmából megtartandó nemzetközi megemlékezésen csak rövid ideig találkozik majd, hogy megvitassa kettőjük teljes körű találkozójának lehetőségét. A szóvivő szerdai tájékoztatóján ehhez hozzáfűzte, nem szerepel a tervek között Vlagyimir Putyin megbeszélése Párizsban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel sem, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az ünnepség alkalmával egyeztetnek egymással. Izraeli sajtóértesülés szerint a tárgyalást törölték, de Peszkov kommentárja szerint nem törölhették, mivel nem is tervezték. Oroszország és Izrael kiéleződött a viszony, miután a szíriai légvédelem szeptember 17-én lelőtt egy orosz felderítő gépet, s ezért Moszkva az arab országban éppen Hezbollah-célpontokat bombázó izraeli légierőt tette felelőssé. Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak. Putyin és Netanjahu találkozójáról már szeptember óta szó van, de időpontot a feleknek azóta sem sikerült rögzíteniük.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.