szkripal-ügy
Theresa May szerint nem lehetséges a brit-orosz kapcsolatok rendezése, ha Moszkva nem változtat magatartásán
Nem lehetséges Nagy-Britannia és Oroszország kétoldalú kapcsolatainak normalizálása, ha Moszkva nem hagy fel felelőtlen, destabilizáló, Nagy-Britanniát és szövetségeseit is fenyegető tevékenységével – közölte pénteken Theresa May brit miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel. May és Putyin a tizenkilenc legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, illetve az EU alkotta csoport – G20 – oszakai csúcsértekezletén tartott kétoldalú megbeszélést.A Szkripal-ügy egyik túlélőjét fogadta a londoni orosz nagykövet
Oroszország londoni nagykövete fogadta a novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett tavalyi angliai merényletkísérlet egyik brit túlélőjét. Alekszandr Jakovenko nagykövet a találkozón megismételte azt a többször hangoztatott moszkvai álláspontot, hogy a méreganyag nem származhatott Oroszországból.Szkripal-ügy: Oroszország törvénytelennek tartja az újabb amerikai szankciókat
Moszkva törvénytelennek fogja tekinteni az ellene a Szkripal-ügyre hivatkozva bevezetendő újabb amerikai szankciókat, csakúgy, mint a korábbiakat – jelentette ki Dmitrij Peszkov (képünkön), a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.Brit "oknyomozó csoport" szerint Putyin korábban kitüntette a Szkripal-ügy egyik gyanúsítottját
A Szkripal-ügy másodikként azonosított gyanúsítottjának is a legmagasabb orosz állami kitüntetést adományozta Vlagyimir Putyin orosz államfő - közölte keddi, bővített beszámolójában a Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport.Az orosz katonai hírszerzés orvosaként azonosították a Szkripal-ügy másik gyanúsítottját
Alekszandr Jevgenyjevics Miskin néven az orosz katonai hírszerzés (GU) katonaorvosaként azonosította hétfőn a Szkripal-ügy másik gyanúsítottját a Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport. Miskin a szervezet szerint a GU katonaorvosa, aki 1979-ben született, az orosz fegyveres erők elit orvosi akadémiáján szerzett diplomát, majd a katonai hírszerzés szolgálatába állt.Szkripal-ügy – a britek és a hollandok szerint újabb bizonyíték igazolja az orosz hírszerzés érintettségét
A brit és a holland miniszterelnök Londonban ismertetett közös csütörtöki nyilatkozata szerint a Hollandiában tervezett orosz titkosszolgálati művelet leleplezése fényt derített az orosz katonai hírszerzés (GU) elfogadhatatlan kibertevékenységére. A brit külügyminiszter szerint London egyeztetéseket kezdett szövetségeseivel az Oroszországgal szembeni esetleges újabb szankciókról.A Szkripal-ügy egyik gyanúsítottja menekítette Janukovicsot Oroszországba?
A Szrkipal-ügy egyik gyanúsítottja, Anatolij Csepiga orosz hírszerző ezredes szervezte meg 2014-ben Viktor Janukovics ukrán exelnök Oroszországba menekülését - jelentette ki a Hromadszke ukrán hírportálnak Szergej Kanyev orosz újságíró, aki részt vett a nagy-britanniai mérgezéses eset ügyében folytatott nemzetközi újságírói oknyomozásban.Még egy orosz katonai ügynököt azonosíthattak a Szkripal-ügy kapcsán
Londoni lapértesülés szerint a brit terrorelhárító rendőrség és a titkosszolgálatok azonosítottak egy harmadik orosz katonai ügynököt, akinek köze volt a Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök elleni mérgezéses merénylethez.Az orosz katonai hírszerzés ezredese lehet a Szkripal-ügy gyanúsítottja
Az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredeseként azonosították a Szkripal-ügy egyik gyanúsítottját brit oknyomozó újságírók. A brit védelmi miniszter megerősítette, hogy a csoport a gyanúsított valódi kilétét derítette fel. A Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel közlekedő gyanúsított eszerint valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, a GU egyik legmegbecsültebb fedett műveleti tisztje, akinek 2014-ben a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Orosz Föderáció Hőse címet adományozták.Ajánljuk még