Pesti Srácok

Szkripal-ügy – a britek és a hollandok szerint újabb bizonyíték igazolja az orosz hírszerzés érintettségét

Szkripal-ügy – a britek és a hollandok szerint újabb bizonyíték igazolja az orosz hírszerzés érintettségét

A brit és a holland miniszterelnök Londonban ismertetett közös csütörtöki nyilatkozata szerint a Hollandiában tervezett orosz titkosszolgálati művelet leleplezése fényt derített az orosz katonai hírszerzés (GU) elfogadhatatlan kibertevékenységére. A brit külügyminiszter szerint London egyeztetéseket kezdett szövetségeseivel az Oroszországgal szembeni esetleges újabb szankciókról.

Theresa May és Mark Rutte a Downing Street által kiadott kommünikében leszögezték, hogy a GU világszerte célkeresztjébe vett különböző intézményeket, köztük a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetet (OPCW). A holland védelmi miniszter röviddel a brit-holland közös miniszterelnöki közlemény kiadása előtt bejelentette, hogy sikerült meghiúsítani egy titkosszolgálati akciót az OPCW ellen, és az üggyel összefüggésben még áprilisban kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából. May és Rutte nyilatkozata szerint a GU egy olyan nemzetközi szervezet biztosított rendszereihez próbált hozzáférni, amely azon dolgozik, hogy megszabadítsa a világot a vegyi fegyverektől, és ez mutatja, hogy az orosz katonai hírszerzés figyelmen kívül hagyja a globális értékeket és azokat a szabályokat, amelyek mindenki számára biztonságot teremtenek. A közös brit-holland miniszterelnöki közlemény szerint a GU meggondolatlan műveletei a romboló hatású kibertevékenységtől az illegális idegméreg-hatóanyagok használatáig terjed. Jeremy Hunt brit külügyminiszter csütörtök esti nyilatkozatában közölte: London egyeztetéseket kezdett szövetségeseivel Oroszország elleni újabb szankciók lehetőségéről. A tárcavezető szerint a Moszkva által terjesztett álhírekkel az orosz katonai tevékenységet alátámasztó kőkemény bizonyítékok állnak szemben, és e bizonyítékokat a brit és a holland hatóságok közösen gyűjtötték. Peter Wilson, Nagy-Britannia hollandiai nagykövete részletek nélkül közölte: Oroszország márciusban a brit külügyminisztérium informatikai rendszerét is megpróbálta feltörni.

A Scotland Yard és az angol-walesi vádhatóság a GU két tisztjét gyanúsítja azzal a merényletkísérlettel, amelyet márciusban követtek el Salisburyben Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal ellen. Az ügy vizsgálatának korai szakaszában egy brit rendőr, Nick Bailey is súlyos mérgezést szenvedett, és a Scotland Yard legutóbbi közleménye szerint azóta sem nyerte vissza munkaképességét, bár felgyógyulása jól halad. Júliusban két brit állampolgár, Charlie Rowley és élettársa, a háromgyermekes Dawn Sturgess is súlyos mérgezést szenvedett, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó, a Szkripalék elleni támadás elkövetői által nyilvánvalóan elhajított parfümös fiolát. Rowley-t hosszas kezelés után kiengedték a kórházból, Dawn Sturgess azonban meghalt. Szkripal és lánya szintén hosszú kezelés után felépült, jelenlegi tartózkodási helyüket a brit hatóságok titokban tartják.

A brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézete a nyáron megállapította, hogy mindkét mérgezéses incidenst a Novicsok nevű, még a Szovjetunió által kifejlesztett katonai idegméreg-hatóanyag okozta, és ezt nemrégiben az OPCW is megerősítette saját független vizsgálata alapján. Az OPCW vizsgálata a Szkripal-ügyben használt méreganyag azonosítása végett hozzávetőleg ugyanabban az időszakban kezdődött, amikor a holland hatóságok csütörtöki bejelentése szerint a GU emberei megkísérelték a hágai szervezet elleni kiberműveletet. A Szkripal-ügy gyanúsítottjait a brit hatóságok néhány hete Alekszandr Petrovként és Ruszlan Bosirovként (képünkön) nevezték meg, de a Scotland Yard ezzel egy időben közölte azt is, hogy álnevekről van szó. A Bellingcat nevű, angliai székhelyű civil oknyomozó csoport szeptember végén bejelentette, hogy vizsgálatai szerint Bosirov valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, a GU egyik legmegbecsültebb fedett műveleti tisztje, akinek négy éve a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Orosz Föderáció Hőse címet adományozták. Oroszország tagadja, hogy köze lenne a Szripal-ügyhöz.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.