Pesti Srácok

Szlávik: mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen megkapják legalább az első oltást

Szlávik: mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen megkapják legalább az első oltást

Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt, az intenzív osztályokon kezeltek száma is – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, a közmédiának.

Szlávik János rámutatott arra: Magyarországon úgy kezdődött el a harmadik hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai. Hozzátette: mivel a mutánsok más országokban is megemelték a fertőzésszámot, ezért arra lehet következtetni, hogy itt is hasonlóan alakul a járvány. Kitért arra is: az utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, gyakrabban kerül kórházba olyan 40–50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt.

– fogalmazott Szlávik János.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg az infektológus főorvos. Szlávik János hangsúlyozta: most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen, minél gyorsabban megkapják legalább az első oltást, hiszen már ez is – két héttel a beadás után – 60–70 százalékos védettséget jelent. Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám. Szerinte mind az öt, Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos, és mind az öt alkalmas arra, hogy megakadályozza – szinte száz százalékban –, hogy az emberek kórházba kerüljenek és meghaljanak. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy ha valaki Európán kívüli területről érkezik, akkor a tíznapos karantén szigorú betartása kötelező, hiszen így meg lehet akadályozni, hogy még jobban elterjedjen a mutáns vírus.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.