Óriási hisztit csapott egy saját maga által generált kamuhírből a kamuzöld baloldal, amely látványosan és szándékosan nem nézett utána, milyen valós törvényi háttere is van annak a döntésnek, hogy az energia-veszélyhelyzetre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé. A valóság természetesen teljesen más képet mutat, és eleve botrányos az a gyanusítás, hogy a hazai erdőállomány gyarapításán évek óta dolgozó kormány és szaktárca tarra vágatná az erdőket. Mégis, most ezt próbálja meg beetetni követőivel az erdőgazdálkodáshoz IS értő ellenzék. Portálunknak a témában nyilatkozó Nagy István agrárminiszter is kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a faállomány természetes gyarapodásából szabadítottak fel egy bizonyos arányt, tehát „csak” a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Ráadásul a többlet fakivágást is „államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre, a természetvédelmi hatóság engedélyével”. Aki bedőlt a baloldal állításának, hogy „tűzifára aprítják a magyar erdőket”, annak érdemes lesz elolvasni ezt a cikket…
2022. augusztus 4., a nap, amikor a természetvédelem megszűnt Magyarországon – ha ezt Schiffer András volt LMP-s politikus egy Facebook-bejegyzésében kijelenti, ki is vitatná el az igazságát. Schiffer András ezzel a bejegyzésével reagált a kormány azon vészhelyzeti intézkedésére, amely a korábbiaknál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé, és amelyet az uborkaszezonban minden botrányra kiéhezett baloldal azonnal úgy tálalt természetesen, hogy a kormány tarra vágatná az összes védett erdőt. A volt politikustól jogászi minőségében természetesen elvárható lett volna, hogy nemhogy maga gerjesszen botrányt, de jobban is utánanézzen a kormányrendelet valódi tartalmának; ezzel szemben későbbi Facebook-bejegyzésében is arról írt, hogy Orbán Viktor
aláírt egy kormányrendeletet, ami tűzifára aprítja a magyar erdőket.
Majd azt is hozzátette,
adódik a következtetés: az elsivatagosodás immáron kormányzati célkitűzés.
Schiffer András a rémhírkeltésre igazolásul be is idézte az Alaptörvény vonatkozó rendelkezését, amely kiköti, hogy a faállomány „a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alkotmányos jog vagy érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan.” Előrebocsátandó: a kormány vészhelyzeti rendelkezése alapján sem fog csökkenni a faállomány, sőt, az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is bővülni fog, ugyanakkor a volt LMP-s politikus véleményét azért is citáltuk a cikk elejére, mert szavára politikai hovatartozástól függetlenül is sokat adnak.
Az már csak hab a tortán, hogy a lassan felismerhetetlenné zsugoródó egykori pártja zsigeri rutinnal ugrott rá a témára, azt sugallva, hogy a kormány a Natura 2000-es területeken is kitermeltetné a fákat. Ungár Péter, a párt frakcióvezetője azt is hozzátette, hogy a fakivágások tönkreteszik Magyarország élővilágát, és hogy „Orbán Viktor akkor hazudott, és nem 2030-ban, hanem már most is végérvényesen megbukott a kormányzati politika”. Mint közölte, az LMP felkészült arra, hogy „jogi és más úton” megállítsa azt, hogy „ellopják az erdővagyonunkat”, amely kijelentés teljes képtelenségét mutatja, hogy azt az energia-veszélyhelyzet miatt előállt, hangsúlyozottan lehetséges megnövekedő lakossági igények miatt hozta a kormány. Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese egy sajtótájékoztatóján még Áder János korábbi köztársasági elnöknek is nekiment, kiemelve, hogy a volt államfő „mindig rendkívül fennkölt módon, szóban védte a természetet”, e célra hozta létre a Kék Bolygó Alapítványt, most pedig valóban tehetne azért, hogy „ne szülessenek olyan döntések, amelyek valóban fölélik a jövőnket”. Közölte: pártjuk az Alkotmánybírósághoz fordul a kérdésben, politikusuk, Keresztes László Lóránt pedig összehívja a parlament általa vezetett Fenntartható fejlődés bizottságát a témában.
Nem lesznek tarra vágva az erdők
Szó sincs arról, hogy tarra lesznek vágva a magyarországi erdők!
– jelentette ki portálunk érdeklődésére Nagy István. Az agrárminisztert azzal kapcsolatban kérdeztük, hogyan is oldható fel az a látszólagos ellentét, hogy miközben a kormány enyhítette a fakitermelés szabályait, a szaktárca azt hangsúlyozza, nem fog csökkenni a hazai erdőállomány. Nagy István válaszában kifejtette: az ellentmondást még azok is könnyen feloldhatják, akik nem értenek az erdőgazdálkodáshoz, hiszen, mint hangsúlyozta, azzal mindenki tisztában van, hogy a fák minden évben nőnek, azaz a hazai faállomány növekszik. Hozzátette: ez egy olyan zöld tőke, zöld vagyon, amely minden évben gyarapszik az erdők növekedésével és az új erdők telepítésével, amelyet a szaktárca különben évek óta végez. Nagy István kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a gyarapodásból szabadított fel egy bizonyos arányt, tehát a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Leszögezte: Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyagunk, és a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folytatunk.
Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani. Az elhúzódó orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. Brüsszel is elismerte, hogy nincs elég gáz, a gázfogyasztás csökkentésére kéri a tagállamokat. Egész Európa próbál a gáz helyett más tüzelési módokat találni. Magyarországon is energia-veszélyhelyzet van érvényben és rendkívüli intézkedések szükségesek a magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében. Ezért meg kell teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek a családok
– fogalmazott. Nagy István hangsúlyozta továbbá, hogy ez a döntés sem tette kötelezővé ennek a felszabadított mennyiségnek a teljes kihasználását, tehát még arról sincs szó, hogy ez a felszabadított mennyiség feltétlenül kitermelésre kerül. Nagy István hangsúlyozta: a rendelkezés elejét veszi továbbá annak, hogy az emberek a pánikhelyzetben kvázi a saját szakállukra szerezzenek fát illegálisan az erdőkből, vagy egyesek szintén illegálisan szerzett fát kezdjenek teríteni a piacon. Mint kiemelte,
államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre ezt a feladatot, a természetvédelmi hatóság engedélyével.
Úgy fogalmazott, ennek révén
sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mintha az emberek a saját kezünkbe veszik a döntést, és saját maguk fogják megoldani az energia-veszélyhelyzet esetén a szükségleteiket.
Mint megjegyezte, nem véletlen az sem, hogy a megemelt fakitermelési kapacitás mellett Magyarország nem engedi külföldre jutni a tűzifát; azaz a cél az, hogy a hazai tűzifán más országok ne tudjanak nyerészkedni.
Még egyszer: az évi 5 millió köbméteres növekményből 500 ezret szabadítanak fel
A téma kapcsán szerdán a Kossuth Rádiónak adott interjúban Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a fakitermelés nem veszélyezteti a hazai erdőállományt. Mint kifejtette, a Nemzeti Földügyi Központ 2020-as kimutatása szerint a magyarországi fakészlet 398 millió köbméter. Ez évente 13 millió köbméterrel gyarapodik. Az állami és a magán erdőgazdálkodók éves átlagos kitermelése 8 millió köbméter, azaz
4–5 millió köbméterrel minden évben nő a magyar erdők fakészlete, amely az elmúlt tíz évben körülbelül 30 millió köbmétert tesz ki a statisztikai kimutatások szerint.
Zámbó Péter rámutatott: a rendelet semmi mást nem tesz lehetővé, mint hogy az évi ötmillió köbméteres növekményből 500 ezret felszabadítanak. Az államtitkár hangsúlyozta továbbá:
az adott térség fakitermeléséről mindig közösen dönt az erdészeti hatóság, a természetvédelmi hatóság, illetve az esetleg érintett nemzeti park.
Zambó Péter arról is beszélt, hogy Magyarországon van elegendő tűzifa, a bevezetett kiviteli korlátozás ugyanakkor segít megvédeni a magyar érdekeket. Mint kifejtette, a rendelkezés alapján a tűzifaexport kapcsán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hivatott eldönteni, hogy a kiszállítani tervezett mennyiségre szüksége van-e a hazai felhasználóknak az adott térségben, és szükség esetén él elővásárlási jogával. Ebben az esetben a felvásárolt tűzifát a NÉBIH szociális és közjóléti célokra fogja kiadni – hangsúlyozta az államtitkár, kiemelve, hogy a rendkívüli szabályokat csak akkor alkalmazzák, ha nem lehet a tervezett fakitermeléssel biztosítani a lakossági és közéleti tűzifaigényt.
Vezetőkép: MTVA/Bizományosi/Lehotka László
Facebook
Twitter
YouTube
RSS