
Nem akarunk hinni a fülünknek, amikor Mesterházy Attilát az MSZP politikusát, nem is oly rég elnök aspiránsát hallgatjuk az ATV-ben. Mesterházy a csatorna Reggeli Start című műsorában beszélt a migrációról. Fájdalmas lehetett beismerni, hogy talán nem is olyan rossz az orbáni politika, ha egyre több európai vezető követi azt.
Nincs az a hírcsatorna, fórum, amely ma ne az EU-csúccsal és a Visegrádi Négyek hatalmas győzelmével foglalkozna. Az uniós vezetők tanácskozásán ugyanis végre a kötelező betelepítést, migránosk szétosztását ellenző és a külső határok védelmét szorgalmazó álláspont került fölénybe.
Ha már mindenki a Brüsszelben történetekkel foglalkozik, az ellenzéki politikusok sem maradhatnak ki a sorból. Mesterházy Attila szavain már csak azért is megdöbbentünk, mert párttársuk Szanyi Tibor viszont folyamatosan azt szajkózza az unió fővárosában, hogy a magyar migrációs politika embertelen, sőt azt is szorgalmazza, hogy az uniós kötelezettségek elutasítása miatt szankcionálják hazánkat.
Mesterházy most az ATV-n megfontoltan úgy fogalmazott, szemlátomást “egyre több uniós vezető álláspontja közelít Orbán Viktoréhoz. Abban azonban jelentős határvonal van, hogy csak a magyar kormányfő nem beszél szolidaritásról.”
Az MSZP országgyűlési képviselője azt is megjegyezte, szerinte ott kell kezelni a migrációt, ahol az keletkezik. Hozzátette azért azt is, hogy Magyarországon ugyanakkor nincsenek olyan problémák, mint Görögországban, Spanyolországban, vagy Olaszországban.
ATV, Vezető kép: Facebook
Borsai Dániel
2018-06-30 at 01:21
azért nincsenek te balfasz mert nem ti kormányoztok!!ha ti kormányoznátok akkor Európának már rég vége lenne!! 😉
Aladin
2018-06-29 at 18:10
Csak annyi történt, hogy Mesterházi megforditotta a pofáján a bört. Most a végén Orbánnak ad igazat.
Talpraesett
2018-06-29 at 13:59
Kínos lehet most a brüsszeli “máskéntszavazóknak” (a hazát elárulóknak) betanulni az új bla-bla szöveget. Szégyen a jutalmuk.
Bokor Géza
2018-06-29 at 16:05
Nekik nem kínos, ilyen az alaptermészetük, nyalni a mindenkori hódítónak némi alamizsna fejében. Amikor Moszkva adta az ukázt akkor a kommunistáknak, amikor Brüsszel, akkor a liberálfasisztáknak.
Teljesen érthetetlen számukra a nemzet és a hazaszeretet fogalma.
Károly
2018-06-29 at 13:05
Megszólat a fitív számlagyárost fedező.
fizi
2018-06-29 at 12:15
“Hozzátette azért azt is, hogy Magyarországon ugyanakkor nincsenek olyan problémák, mint Görögországban, Spanyolországban, vagy Olaszországban.”
Nem egy abnormålis bunko ez a pasi? Håt pont ezrt dolgozott a kormåny pont ezert epeitettek a Keritest pont ezert a nagytöbbseg öket vålasztotta meg öket hogy olyan problemånk ne legyen mint azoknak a lebuj orszågoknak
POROSZLAI RÓBERT
2018-06-29 at 11:01
elvtelenül és jellemtelenül bármit…JA! a 4es metró lóvét adjátok vissza Magyarországnak.
Kaktusz
2018-06-29 at 10:57
SZERENCSÉTLEN KÖPÖNYEGFORGATÓ ….
Vízöntő
2018-06-29 at 10:12
A döntés után ébredt, előtte kellett volna! Ha kihúzták a számokat már nem adhatok fel utólag azokkal lottószelvényt!
Viszont jó lett volna látni Niedermüller, Szanyi, Jávor, Molnár Csaba arcát is amikor megtudták, a kötelező kvóta játék elmarad! Kezdhetnek majd pitizni, de nincs jutalomfalat!
ciki
2018-06-29 at 10:07
T. olszal milyen igazad van nekem ez hirtelen nem jutott eszembe, pedig logikus meglátás.
olszal
2018-06-29 at 09:51
Szó nincs ebben az esetben valamiféle megvilágosodásról!
Csak óvatosan dicsérni ezt a f@szkalapot. Jövőre EU ügyi és helyhatósági választások lesznek.Arra trenírozik…
(Le akarja váltatni az Újhülye et-át és a részeges Szanyi et-át,ha már nem sikerült pártelnöknek lennie.A pénz beszél, Kecskeházi ugat…)
Naprózsa
2018-06-29 at 09:46
Óvakodj az ördögtől, akkor még inkább, ha váratlanul igazat ad neked!
A Brüsszel-Bilderberg ördög új terve a részletekben rejlik.
Új hamis jelszó a “szolidaritás”. Erre kellene ingünket, gatyánkat kifizetni.
ciki
2018-06-29 at 09:42
Megvilágosodott, de Gyurcsánynak, Szélnek, és többi nagyon szolidárisnak, toleránsnak mi a véleménye?
fizi
2018-06-29 at 12:17
Dehogy is ha hatalmat kapnånak holna megjelenne az elsö neger az ajtodban