Pesti Srácok

Szolgálaton kívüli rendőr fogta el a gyermekeket késsel fenyegető férfit a 3-as villamoson (Videó!)

Elfogással indult a napja annak a körzeti megbízottnak, aki 2022. április 29-én reggel 6 óra 50 perc körül a munkahelyére tartott. A 3-as villamos X. kerületi szakaszán egy hangoskodó férfira lett figyelmes, aki először iskolásokat szidalmazott, majd egy kést vett elő a zsebéből. Ezt látva Balaton Krisztián rendőr zászlós azonnal szolgálatba helyezte magát, a kést pedig kivette a férfi kezéből - olvasható a rendőrség oldalán.

A police.hu felidézte, hogy a villamos épp a kerületi kapitányság közelében lévő megállónál járt, a rendőr testi kényszert alkalmazva leszállította, majd előállította a kapitányságra a garázda utast. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az előállított 36 éves O. Andrást felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Kiderült, hogy a férfi ittas állapotban volt, valamint a kispesti rendőrkapitányság egy másik folyamatban lévő ügyben a körözését rendelte el. A villamoson utazó iskolás gyerekek az eset során nem sérültek meg.

Forrás: police.hu; Fotó: YouTube

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.