301-es parcella
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése a magyar politikai élet új kezdetét jelentette
Az 1956-os forradalom mártírjait kivégzésük, haláluk után több évtizeddel temették el, "nem újra, hanem először" – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök a Nemzeti Örökség Intézete Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetésének évfordulója, valamint a kommunista diktatúra áldozatainak kopjafái felújítása alkalmából tartott megemlékezésen az Új Köztemető 301-es parcellájánál. A volt köztársasági elnök hozzátette azt is, hogy 1989-ben a magyarok megtapasztalták, hogy az összetartozás erősebb a széthúzásnál,a halott hősök erősebbek az élő bűnösöknél, a szabadság erősebb a diktatúránál. A megemlékezésen Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország előtt álló kihívásokra ugyanazzal a bátorsággal, türelemmel és bölcsességgel kell reagálni, ahogy tették azt a magyarok 1956-ban és 1989-ben is. A politikus szerint ma az a bátor, aki az alapvető igazságokat ki meri mondani.