A Fidesz kommunikációs igazgatója a HírTV Bayer Show című műsorának volt vendége, ahol a többi között a...
Nem magas a léc, mert jobb polgármester lett volna bármelyik, mint ez a lebágyadt mostani főpolgármester, mert...
Földi László titkosszolgálati szakértővel beszélgetett Bayer Zsolt az orosz-ukrán háború hátteréről, a nyugati pénzcsapokról és a harcok...
Európa attól Európa, hogy keresztény – emelte ki Kövér László a Hír TV-ben, a Bayer Show című...
Mindig nyomás alatt vagyunk, de érdemes a vitákba beleállni, és nem feladni az álláspontunkat, akár zsarolnak minket,...
Különleges Salvini-interjúkötet jelent meg a héten pánlakájpropagandista összefogással, hiszen Chiara Giannini olasz újságírónő “Matteo Salvini vagyok” című...
A kultúrának eddig is voltak fontos konzervatív bástyái, még a szocialista kormányok ideje alatt is, és most...
Szexista megszólalással vádolják ellenzéki képviselők a házelnököt, aki a napokban Bayer Zsolt műsorában finoman utalt arra, hogy...
Kövér László szerint Soros György már meg sem próbálja elrejteni valódi szándékát, kendőzetlenül ír legújabb tervéről ebben...
Bayer Zsolt műsorvezető vendégei Szita Károly Kaposvár polgármestere és Dömötör Csaba parlamenti államtitkár voltak. Bayer Zsolt műsorának...
Nem igaz, amit az ellenzék sulykol, miszerint a magyar kormány koronavírus elleni intézkedései elkésettek. Az igazság az,...
Az ellenzék egyszerűen nem bírja megemészteni, hogy újabb nemzeti konzultációt indít a kormány. A politikai ellenfeleknek az...
A műsor első felében Bayer Zsolt néhány bejátszást elemzett, amelyekben a konzervatív értékek és az identitás elvesztése...
A műsorvezető Bayer Zsolt a műsor első felében a tőle jól megszokott stílusban elemezte, véleményezte a közelmúlt...
Szakács Árpád, újságíró volt a Hír TV Bayer Show című műsorának vendége, aki a jobboldali értelmiségi holdudvar...
Ott győzött a balliberális ellenzék az önkormányzati választáson, ahol a legjómódúbb emberek élnek – mondta a Terror...
A Hír TV Bayer Show című műsorának Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója volt a vendége. Ha...
A rettegés diktál a magyar színházi világban – mondta Kálomista Gábor a Bayer Showban. A producer a...
Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója volt Bayer Zsolt vendége a Hír TV...
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője beszélt a magyar demokratikus jogrendszerről Bayer Show című műsorunkban...
A Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt Bayer Zsolt vendége. “Hétfőn...
Tiszteletlen volt Hadházy Ákos hétfői parlamenti akciója, amellyel megzavarta a miniszterelnök beszédét – mondta a Fidesz frakcióvezetője...
Főpolgármesterként a főváros nyakára hozná Karácsony Gergely azokat a maffiózókat, akik Zuglóban az ő tudtával működnek, ez...
Kövér László színtiszta hazaárulásnak nevezte, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára azon ügyködik, hogy Trócsányi László ne lehessen biztosjelölt....
A Hír TV Bayer Show című műsorának ezúttal dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt a...
A Gyurcsány-Bajnai rendszer újraépítésére készül a baloldal az önkormányzati választásokon – mondta a miniszterelnök kabinetfőnöke a vasárnap...
Rogán Antal szerint néhány meglévő politikai és gazdasági érdekkör megpróbálja majd a nagyvárosokat átvenni. Az MSZP budapesti...
Elfogadhatatlannak tartja Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy az ellenzék előre kitervelt módon, tudatosan próbálja...
Magas nézettséget hozott vasárnap a Hír TV két műsora is. A 17 órás Híradó 3,2 százalékos közönségaránnyal...
A Bayer Show-ban ismertette főpolgármesteri programjának egy részét Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu munkatársa. A főbb pontok között...
Tizenkettő helyett tizenhárom képviselőt delegálhat a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentbe a választások után, Gyurcsány Ferenc azonban ezt...
Nem a Fidesznek van szüksége az Európai Néppártra, hanem az Európai Néppártnak lenne szüksége az olyan típusú...
Nekünk addig érdekünk az Európai Néppárt tagsága, míg a jó együttműködés fenntartható. Ma kétségkívül erős kétségek merülnek...
Rengeteg olyan ember van, akiket konkrétan terrorista bűncselekmények kísérletéért ítéltek el Németországban, de nem lehet őket kitoloncolni...
Az ellenzék csak azzal van elfoglalva, hogy az önkormányzati választásig leosszák a szerepeket egymás között. Tévednek, ha...
A titkosszolgálatok megfigyelései szerint elég nagy az esély arra, hogy a 2015. évi eseményekhez hasonlóan felerősödik a...
Nekünk, európai parlamenti képviselőknek elsősorban a saját állampolgárainkat kell védeni – jelentette ki Szájer József az Echo...
Akkor sem köt kompromisszumot a Fidesz a keresztény értékek védelmében és a migráció elutasításában, ha kizárják az...
Magyarország nem egy bokszzsák, amit lehet püfölni mindenféle következmény nélkül. Mi egy több, mint ezeréves államisággal rendelkező...
A migránsok pénzelésének gyakorlata van, a migránsbankkártya működik, az EU mégis úgy tesz, mintha ez a dolog...
Minimum pénzügyi következményre számíthat az a 38 országgyűlési képviselő, aki a decemberi 12-ei parlamenti ülésnapon rendbontást követett...
Élesen bírálta az Európai Bizottság NGO-khoz való hozzáállását Deutsch Tamás az Echo TV Bayer Show című műsorában....
Megírta a bocsánatkérő levelet Bayer Zsolt, amelyet azért kellett megfogalmaznia Hadházy Ákos számára, mert a bíróság szerint...
Magyarországnak mérlegelnie kell, érdemes-e részt vennie egy újabb, hazánkról szóló uniós vitán – erről beszélt Kovács Zoltán...
Kiakadt a 444.hu Bayer Zsolt vasárnapi Echo TV-s műsorán, amiben terítékre került az a fiatal gimnazista is,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS