A Demokrata főszerkesztője szerint egészen egyszerűen nem illik a kereszt a Szabadság-szobor talapzatára. Bencsik András szerint “vannak...
A magyar Szent Korona különleges és egyedi tárgy, melynek sem szakrális erejében, sem küllemében nem találni párját...
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a júniusi 1-i Békemenettel kapcsolatban a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Csizmadia László, a CÖF...
A Paláveres Találkozó vendégeként Bencsik András újságíró, publicista, a Demokrata főszerkesztője kendőzetlen őszinteséggel beszélt napjaink történéseiről. A...
Az első Békemeneten is a szuverenitás volt a cél, ugyanúgy, mint ma – mondta Bencsik András, a...
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete “egyértelmű nem a háborúra, no...
A Pesti Riporter hétfői adásában a Békemenet került a fókuszba. Itt volt velünk Bencsik András, a Demokrata...
A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által...
Nem hagyjuk a magyar szuverenitást – jelentette ki Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója az...
A baloldal retorikája egyre fenyegetőbb hangvételt vesz: nemrégiben a DK egyik politikusa vizionált polgárháborút, az pedig már...
Vérlázító ítéletek, kettős mérce – nagyjából így lehetne jellemezni a magyar igazságszolgáltatást, ha jobboldali újságírókról van szó....
Ma van az őszödi beszéd 14. évfordulója. Az e heti Sajtóklubban Bayer Zsolt és vendégei, Huth Gergely,...
Hosszú karanténban töltött időszak után ismét személyesen beszélgettek a Sajtóklub résztvevői. Bayer Zsolt felvezetésével Bencsik András, a...
Ha figyelmesen olvassa az ember a budapesti központú balliberális médiát, akkor azt lehet látni, hogy a gonosz...
A hétvégén volt tízéves a kétharmad. 2010. április 25-én hirdette meg Orbán Viktor a nemzeti együttműködés rendszerét....
Rendhagyó volt a hétfői Sajtóklub, Bayer Zsolt helyén ezúttal Huth Gergely ült, Huth Gergely helyett pedig Bayer...
Némiképp rendhagyó volt a Sajtóklub adása, hiszen Bayer Zsolt műsorvezető egyedül volt a stúdióban a koronavírus-járvány miatt,...
A Sajtóklub legutóbbi adásában Bayer Zsolt vendégeiként Huth Gergely, Bencsik András és Gajdics Ottó úgy fogalmaztak a...
A HírTV Sajtóklub című műsorának első témája a görög-török helyzet, amelyről Bayer Zsolt elmondta, elsősorban az a...
Az ő szemükben mi kilencmillióan mindannyian fasiszták vagyunk, akiket ki kell iktatni a közéletből, a többiekkel meg...
Mi lehet az oka az ellenzék megismétlődő és Jászberényben már elsöprő sikerének? Erre a kérdésre kereste a...
Bayer Zsolt és vendégei a Sajtóklubban személyes történetek segítségével idézték fel, mit jelenthetett november 4-e az 1956-ban...
Ma már nem azt szólják meg, aki saját neméhez vonzódik; sokkal inkább az van megbélyegezve, aki ellent...
Harminc éve temették újra Magyarországon Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című vitaműsorában szó volt...
Állandó lelki próbatétel, hogy az ember barátságosan gondoljon Romániára – jelentette ki Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője...
Bencsik Andrásnak, a Demokrata főszerkesztőjének csalódást okozott Ferenc pápa romániai látogatása. Ahogy a Sajtóklubban kifejtette: amíg a...
Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa, és Bencsik András, a Magyar...
A Mathias Corvinus Collegium budapesti migrációs konferenciáján felszólalt többek között Václav Klaus és Nicolas Sarkozy is. Huth...
Az Echo TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László,...
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában úgy fogalmazott: kapitális melléfogás volt...
Augusztus 20., az államalapítás ünnepe alkalmából érdemes elgondolkoznunk azon, hogy bizony túléltük ezt az elmúlt több, mint...
A reménytelen helyzetből, a „nyóckerből” Kocsis Máté újra Józsefvárost csinált – mondta az ECHO TV Sajtóklub című...
Nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt, majd a búcsúztató és az egykori munkatársak beszédei után szűk...
Az új kormány történelmi küldetése lesz többek között a témája annak a kerekasztal beszélgetésnek, amely május 22-én,...
Közösség elleni izgatásért feljelentést tett a fapinázó és kancigányozó jobbikos tüntetők ellen Bayer Zsolt – jelentette be...
Utolsó állomásához érkezett a Sajtóklub országjárása. A korábbi alkalmak jó hangulata Szekszárdról sem hiányozott. Bayer Zsolt mellett,...
A Jobbik ma már jobban hazudik, mint a kommunisták – állapították meg az Echo TV Sajtóklub tagjai...
Az ECHO TV műsorának Országjáró különkiadásában Bayer Zsolt mellett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András és...
Bár a DK és a Jobbik látszólag úgy tesz, mintha eszük ágában sem lenne együttműködni, a háttérben...
Pártállástól függetlenül minden olyan civil részvételére számítanak a március 15-ére meghirdetett Békemeneten, aki biztonságos életet szeretne a...
A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás a március 15-ére szervezett Békemenet legfőbb üzenete – jelentette...
Gyurcsány Ferenc kampánynyitó eseményén arról beszélt, hogy a sajtó a jelenlegi formájában nem maradhat fenn, az ország...
Európa liberálisaival szemben, Soros György dollármilliókból működtetett hálózata ellen kifelé a magyar nemzet szabadságát védik, befelé az...
A hétfő esti Sajtóklubban szó volt Hadházy Ákos titkos találkozójáról Simicska Lajos kulcsembereivel és Vona Gáborral. Bencsik...
Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője és Bertha Szilvia, az Értünk Értetek párt elnöke is védelmébe vette...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS