Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Debreceni...
Rendkívüli ítélkezési szünet lépett életbe a bíróságokon a koronavírus-fertőzés miatt – közölte az Országos Bírósági Hivatal az...
Perújítást kezdeményez a romagyilkosságok ügyében elítélt egyik elkövető, értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a...
Szinte már minden napra jut egy-egy olyan ítélet, amely az áldozat helyett a bűnözőt védi, a gyilkost...
Öt év nyolc hónap börtönre ítélte nem jogerősen a bíróság azt az afgán migránst, akit azzal vádolnak,...
Megdőlni látszik az Iszlám Állam hóhérának tartott F. Hassan alibije, miután az ENSZ menekültügyi biztosa szerint a...
Elsőfokon elbukta a PestiSrácok.hu riportalanya ellen indított pert a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, Staudt Gábor, akinek azzal...
Két tábornokot minősített vesztegetés miatt három, illetve kettő év börtönnel és 27 millió, valamint 50 millió forintos...
Május 16-án, Pécsett lesz az első vidéki homoszexuális felvonulás. Az Összefogás Pécsért Egyesület – KDNP frakciója a...
Jövő pénteken kell megjelennie Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőnek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol megkezdődik a...
Nemzeti konzultációban kéri ki a kormány az emberek véleményét az utóbbi időben napvilágot látott és kedélyeket borzoló,...
Bírók és ügyvédek elleni hangulatkeltéssel rombolja a sajtó az igazságszolgáltatás tekintélyét – írja Soros blogja, az Átlátszó....
Megúszták a gyöngyöspatai tanárverések elkövetői, mert a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette már tavaly ősszel elévült...
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott kiváló játékosát tizenegy évvel ezelőtt, 2009. február 8-án...
Az ügyészség eredményesen fellebbezett az Index újságírójával szemben indított különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatti eljárás megszüntetése...
Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte a Balla Irma önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt D. Lajost hétfőn a Debreceni Ítélőtábla. D....
A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására,...
Az Index szerint Orbán Viktor a bíróságok ellen hangolja a közvéleményt. Szerintem a közvéleményt ebben az ügyben...
Kedden jelentette be a Szegedi Törvényszék, hogy nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta az életfogytig tartó fegyházra ítélt...
Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több, mint 27...
Heti videós összefoglalójában Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, az ellenzék régi-új miniszterelnök-aspiránsa kijelentette: listázni fogja...
A lengyel legfelsőbb bíróság azon kérdés megoldását kérte szerdán az Európai Bíróságtól, hogy vajon függetlennek tekinthető-e az...
Az Origo birtokába került új dokumentum alapján, amely a BV-intézet előterjesztését is tartalmazza, nem lehetett volna még...
Rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére, hogy határozzon arról a jogszabályról, amelyet a köztársasági...
Ítélet nélkül kerülhet szabadlábra D. Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. 12 milliárdos csalással vádolt egykori vezetője. Az eljáró...
Már felbujtóként elkövetett önbíráskodással is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Főügyészség azt a volt NAV-os tisztet, akinek ügyében...
Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki interneten árusított szintetikuskannabinoid-származékokat 2014-2015-ben; a...
A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32...
Pénteken délelőtt megkezdődött F. Hassan feltételezett terrorista tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Mint arról már szerdán, az előkészítő...
Kedd délelőtt tartja a Fenyő-gyilkossággal vádolt volt úszószövetségi elnök, Gyárfás Tamás ügyében az előkészítő ülést a Fővárosi...
Egy kétgyermekes, válófélben lévő édesanya nyomtalanul tűnt el otthonról 2014 májusában. Hetekkel később a rendőrök Darnózseli határában...
Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is...
Nem jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélt a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi bíróság egy 43 éves nőt,...
Tagadták bűnösségüket az Alstom-botrány előkészítő ülésén kedden a Fővárosi Törvényszéken az ügy vádlottjai, noha az ügyészség rendkívül...
A korábbi bejelentésekkel ellentétben Bosznia-Hercegovina mégis visszafogadja, és bíróság elé állítja azokat a korábban az Iszlám Államhoz...
Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni, és minden Fidesz-bűnöző el fogja nyerni a méltó büntetését...
Négy és fél év fogházra ítélték azt a férfit, aki 2018 októberében edzés közben támadta meg az...
Egy friss bírósági ítélet szerint nyilvánosságra kell hozniuk Karácsony Gergelyéknek a titkosított zuglói kintlevőségeik adatait, azaz közérdekű...
Elutasította az első fokon eljáró bíróság az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, amelyet az ellenzéki országgyűlési...
Még évekig nem várható elsőfokú ítélet a vesztegetéssel vádolt egykori főrendőrök és Vizoviczki László perében, hiszen az...
Már három éve tart, ennek ellenére csak jövőre várható elsőfokú ítélet az MSZP volt elnökhelyettesének adócsalási ügyében...
Facebook-bejegyzésben cáfolta az ellene felhozott vádakat a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más...
Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság azt a két iraki állampolgárt,...
Legalább ötezer olyan ember van Bosznia-Hercegovinában, akit a délszláv háborúkban elkövetett háborús bűncselekménnyel vádoltak meg, de még...
Már családi jogállás megsértésével is gyanúsítja a rendőrség azt a volt NAV-os tisztet, aki ellen kokain használat...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS