Pesti Srácok

Ez a bíró engedte szabadon a 17 éves Csengét vízbe fojtó gyilkost!

Ez a bíró engedte szabadon a 17 éves Csengét vízbe fojtó gyilkost!

Szinte már minden napra jut egy-egy olyan ítélet, amely az áldozat helyett a bűnözőt védi, a gyilkost babusgatja, fittyet hány jogra, igazságra, józan paraszti észre. Kedden szabadon engedte a bíróság a borsodnádasdi 17 éves Csenge kegyetlen gyilkosát. Neve is van az ítéletet elkövető bírónak: ő Lengyel Andrea (vezető képünkön). Lássuk, Lengyel Andrea miként jutott el a fölismerésig, hogy egy fiatal leány kegyetlen meggyilkolásáért elegendő büntetés két és fél évnyi előzetes letartóztatás!

Itt van nekünk ez a borsodnádasdi rémtörténet, ami most már másodjára sokkolja az országot. Először akkor sokkolta, mikor 2017 szeptemberében híre kélt: meggyilkoltak egy 17 éves leányt. Elsősorban az elkövetés rettenetes módja az, ami igazán a lelkünkbe égett, s amitől azóta sem tudunk szabadulni: az eszméletlenre vert, de még élő Csengét gyilkosa lemeztelenítette, és egy két méter mély, szűk keresztmetszetű esővízgyűjtő csatornába állította fejjel lefelé, ahol a magatehetetlen fiatal lány belefulladt a 40 centiméteres vízbe. Iszonyat! Akinek van családja, gyermeke, lelke, talán sejtheti, mit érezhetett Csenge édesanyja, édesapja, három testvére a hír hallatán, és mit élhetnek át azóta is nap nap után. „Kedves, mosolygós, szeretetre méltó teremtés volt, isteni tehetséggel megáldva. A művészet volt a mindene, tagja volt az egyik helyi színjátszókörnek, és arról álmodott, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul majd tovább”mesélte könnyeivel küzdve Csenge nővére.

Pedig Csenge nem fog továbbtanulni, nem lesz színész, nem lesz előadóművész, mert egy beherbálozott előember vízbe fojtotta őt...

Kedden aztán érkezett a második sokkoló hír: a Miskolci Járásbíróság mindössze négy év (!) fogházra (!) ítélte gondatlanságból (!) elkövetett emberölésért a 22 éves B. Rolandot – miközben a vád szándékos emberölés volt. Ám miután már két és fél évet előzetes letartóztatásban töltött, ezért Lengyel Andrea bírónő úgy döntött, a gyilkosnak már nem kell rács mögé vonulnia, hanem feltételesen szabadlábra helyezi őt. Így az ítélethirdetés után lekerült róla a bilincs, és szabadon engedték. Ennyit ér egy fiatal lány élete: két és fél évet rács mögött...

PestiSracok facebook image
Csenge édesanyja összeomlott: az ítélethirdetés után elájult, és a pszichiátriára szállították (Forrás: TV2)

Csenge édesanyját a halálhír vételezése óta, tehát több mint két éve pszichiátrián kezelik, az ítélethirdetés pedig olyannyira megtörte, hogy mentővel a zártosztályra szállították. Milyen élete maradt neki? Tartok tőle, ez így már nem élet. B. Roland valójában nem csak egy életet vett el: legalább öt ember életét megnyomorította.

Lengyel Andrea egy igazi zseni. Kimondta ugyanis: nem bizonyítható, hogy B. Roland verte volna eszméletlenre Csengét. A bíró szerint csupán annyi bizonyos, amit a vádlott is beismert, vagyis hogy ő vonszolta a vízaknához a testet, és állította bele fejjel lefelé. (Ha az aknába tételt B. Roland nem ismerte volna be, talán még a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól is fölmenti őt a bíró. Ki tudja, hány millió forint kártérítést fizethetett volna akkor az állam B. Rolandnak. Bár nem kizárt, a cellakörülmények miatt amúgy is kap egy rahedlit...)

Lengyel Andrea szerint logikus, okszerű és életszerű, amivel a vádlott védekezett, vagyis: dehogy ő verte eszméletlenre a lányt, ő csupán visszament a találkozójuk helyszínére, ahol pár órával korábban a lánnyal volt, ott találta őt eszméletlenül, azt hitte, meghalt, pánikba esett, s ezért tette az aknába fejjel lefelé. Lengyel Andrea szerint logikus, okszerű és életszerű valakit aknába hajítani olyankor, ha előzőleg nem is mi vertük őt eszméletlenre. Naná!

A Lengyel Andrea-féle univerzumban biztos önök is így tennének, kedves olvasók, ha nem önök vernék eszméletlenre a hölgy ismerősüket: aknába dobnák őt. Ott a legjobb neki! Mentőt hívni? Ugyan, mi a francnak!

Mikor a bírói indoklást hallottam, olvastam, ordítani szerettem volna. Hogyan kaphatnak ilyen emberek jogi (vagy bármilyen) diplomát Magyarországon? Hogyan szerezhetnek bírói szakvizsgát? Ki ereszti rá ezeket az alakokat a magyar társadalomra? Hogyan dönthetnek fontos ügyeinkben ilyen semmi emberek? Néhány évszázada, mikor még talán emberibb világ volt, tapasztalt, igazságos, a helyiek által elismert bölcseket tettek meg bírákká. Az egy dolog, hogy értették a jogot, de ami még fontosabb: ismerték az életet, az igazságosság vezette őket, volt józan paraszti eszük.

Ugyanez nem mondható el a Lengyel Andrea-féle bírógeneráció sok-sok „érzékenyített” tagjáról, akik immár hetente-naponta sokkolják az országot elvetemült döntéseikkel. Csak két példa az elmúlt hetekből:

  • Egy férfi 2016-ban kalapáccsal támadt alvó (!) feleségére, és olyan brutálisan bántalmazta a nőt, hogy eközben a kalapács nyele eltört. A gyilkossági kísérlet közben a pszichopata rém azzal próbálta csitítani az életéért küzdő nejét, hogy maradjon csendben, mert fölébrednek a gyerekek… A bíróság az emberölési kísérletért mindössze öt (azaz öt) év szabadságvesztést szabott ki, amelyből – egy másik elmeháborodott bíró jóvoltából – a rém idő előtt szabadulhatott tavaly decemberben. Hiába kérte a büntetés-végrehajtás és az ügyészség is, hogy a férfit ne eresszék még rá a társadalomra, a bírót meghatotta a férfi jó magaviselete… Az „apa” pedig köszönte szépen, kijött, és az első láthatás alkalmával mindjárt ki is végezte két gyermekét, majd magát is megölte. Mint kiderült, ugyanaz a szombathelyi bíró engedte ki a kalapácsos őrültet, aki másfél évvel ezelőtt feltételesen szabadlábra bocsátotta Marian Cozma egyik gyilkosát, Sztojka Ivánt.
  • A Debreceni Ítélőtábla csaknem százmillió forintos kártérítést ítélt meg 62 gyöngyöspatai fiatalnak, akiket 2004 és 2011 között állítólag „szegregáltak” a helyi általános iskolában. A bíróság kimondta, hogy az iskola tehet arról, hogy ezek a diákok lusták voltak tanulni. A bíró nagy eszére, jellemére, bölcsességére jellemző, hogy Gyöngyöspata önkormányzatának az éves költségvetése dupláját kéne fizetnie ezeknek a deviáns, tanulni és viselkedni nem akaró, Soros-jugendek által fölheccelt lumpeneknek. Mint kiderült, az egyik kártérítendő gyerek anyja előzőleg fojtogatta a tanárnőt, ám az erről tudomást szerző bíróság „elfelejtett” hivatalból feljelentést tenni, így a bűntett elévült.

Nem sorolom tovább a példákat, noha teli van velük a padlás. És a hócipőnk is tele van már ezekkel a bírákkal. Paragrafusokba belehülyült, tyúkeszű, csőlátású, bűnözőpártoló kretének – tömören így jellemezném őket. A kisebbik baj, hogy miattuk már sem igazságszolgáltatásnak, sem jogszolgáltatásnak nem nevezhető a bíróságok ámokfutása. A nagyobbik baj, hogy a „jogállam” szó hallatán görcsbe rándul a gyomrunk. És nem csak az ezt mantrázó ellenzéki papagájok miatt. Ha ma már csak ennyire képes a „jog” (sőt, a bíróságoknak a jelek szerint egyre inkább elgurul a gyógyszerük), akkor kell a fenének! Döntsön inkább a Vének Tanácsa, a sámán, a táltos, vagy akárki – csak ne a Lengyel Andreák!

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.