buzdítás
Gyurcsány Ferenc a lázadásra és a boldog tudatlanságra szavaz
Gyurcsány Ferenc ma reggel is a Facebookon elmélkedett, szürkeállományából pedig egy igen érdekes gondolatot varázsolt elő. Szerinte ugyanis a gyerekek inkább lázadjanak, mint tanuljanak, ő maga pedig kifejezetten szerette, ha a gyerekei beírást kaptak. Sajnos arra nem tért ki, hogy a Borsodban lázadó tinikről, akik alkalomadtán nem riadnak vissza a tanárbántalmazástól sem, mit gondon. A DK elnöke továbbá úgy véli a mai iskolarendszer pocsék, nem attól lesz valaki boldog vagy boldogtana, mert tud függvénygörbében számolni. Ahogyan az sem fontos, hogy tudja a gyerek, hogy mikor volt a harmincéves háború. Ennek a gondolkodásmódnak az eredménye lehet az, hogy iskolarendőr kell már egyes intézményekben és a jogász végzettségű Fekete-Győr András rollert zuhanyoztat, Karácsony Gergely pedig összekeveri észak-és dél Budát. Valószínűleg ők is a boldog tudatlanságban tengetik életüket. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel?