cserkészek
Tocsogtak a genderideológiától az amerikai cserkészek – nevet változtattak
Az amerikai cserkészek, vagyis a Boy Scouts of America, amely egykor az amerikai értékek egyik szimbóluma volt, hivatalosan is megváltoztatta nevét a 115. évfordulóján. Az új név, a Scouting America, 2025. február 8-tól lép életbe. Az ügy nem tűnik túl nagynak, főleg innen Magyarországról, csakhogy a döntés a genderideológia nyomásának köszönhető, ezért tök jól meg lehet figyelni, hogyan rombol le többszáz éves hagyományokat az inkluzív őrület. A névváltoztatásba talán azért is mentek bele, mert nem baj, ha az ember tiszta lappal kezdni, miután tudatosan össze lett transzneműzve, meg nemi erőszakozva az elmúlt évek során. Cserkészház cserkészek nélkül – Évi 5 millió forint bérleti díjat kér Szombathely baloldali városvezetése, hogy a cserkészek visszaköltözhessenek épületükbe
Hiába hordozza nevében is a Cserkész utcának keresztelt utcában most átadott, teljesen átépített, felújított Szombathelyi Cserkészház a cserkészek nevét, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy nem költözhet be az épületbe a régió 700 cserkésze. Az épület minden szempontból őket illeti, hiszen eleve a cserkészeknek, cserkészek kétkezi munkájával, közadakozásból épült fel az 1920-as években. Aztán a kommunisták elvették az üldözött, majd betiltott, keresztény szellemiségű mozgalomtól az első vidéki cserkész-székházat. Szombathely előző, fideszes városvezetése szerette volna azt visszaadni, méghozzá arra méltó állapotban; el is nyertek a felújításra 750 millió forint támogatást. Az október óta regnáló baloldali vezetés viszont havi 400 ezer forint bérleti díjat kér a cserkészektől, vagy kiadja a cserkészházat másnak. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!