dobrev klára
Hajrá Klára! Előre az 5 %-ért!
A kampány hajrájában a Demokratikus Koalíció vasárnap Budapesten tartotta nagygyűlését, ahol Dobrev Klára egyértelmű üzenetet küldött: április 12. után a DK lehet a „valódi változás” garanciája. Hajrá Klára!Már az EBESZ-nél akarja Dobrev Klára ellehetetleníteni a határon túli magyarok szavazását
Dobrev Klára vasárnap bejelentette, egyenesen az EBESZ-hez, azaz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez fordult, csalással vádolva a levélszavazókat.A DK elnöke megint csak azzal dicsekedett, hogy számára a „tágabb” magyarság nem érdekes
A Demokratikus Koalíció elnöke megint csak fontosnak tartotta megosztani azt az általa folyamatosan hangoztatott tételt, hogy számára a tágabb magyarság, mint olyan nem létezik.Letartóztatás a városházán: vesztegetés gyanúja miatt rács mögé került Dunaújváros DK-s alpolgármestere
Mezei Zsolt egy hónapra hűvösre került, miután a bíróság szerint fennáll a bizonyítékok befolyásolásának veszélye, ezért kényszerintézkedést rendelt el vele szemben. Letartóztatás: vesztegetés megalapozott gyanúja Dunaújváros DK-s alpolgármestere közreműködésévelDobrev máris elvágná az anyaországtól a határon túli magyarságot
A DK-s nagyasszony vasárnap jelentette be, hogy benyújtják azt a törvényjavaslatot, amely a határon túli magyarok szavazati jogának a megvonásáról szól.Ajánljuk még















