Abd El Rahem Ali korábban testőrként is a Gyurcsány-pártnál dolgozott, írja a Mandiner. Ahogy korábban beszámoltunk róla,...
Az utóbbi évek baloldali politikájának teljes palettáját képviseli egy személyben Ráczné Földi Judit, aki a DK frakciójának...
Micsoda gazemberség, hogy most ugyanazok a baloldali politikusok használják „morális eszközként” a háborúban elesett kárpátaljai magyarokat Orbán...
Saját bevallása szerint is baráti kapcsolatot ápolt és még kormányfői bukása után fél évvel is együtt vacsorázott...
Egyre gyatrább megoldásokkal próbálkozik a többször is levitézlett ellenzék, akik egyetlen dolgot nem tudnak: alternatívát felmutatni. Gyalázkodni,...
A DK-s árnyék-miniszterelnök országjáró körútjának első állomása Pécs volt. Dobrev Klára nyitóbeszédében olyanokat talált mondani, hogy a...
A Demokratikus Koalíció (DK), az ellenzék legerősebb pártja az eszköz az Orbán-rendszer megdöntéséhez és az új európai...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint mára nyilvánvaló, hogy a teljes baloldal – Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferencig –...
Semmi sem bizonyítja jobban az orbáni kormányzás elmúlt 12 évének kudarcát, mint hogy az Európai Unió statisztikai...
Több ízben beszámoltak már a zuglói „mintaház”- projektről, amelyet még Karácsony Gergely polgármestersége alatt indítottak el Zuglóban....
Eva Kaili, az Európai Parlament letartoztatásban lévő, leváltott szocialista alelnöke is ott volt 2022 februárjában azon a...
Gyurcsány összes művei-felolvasást tartottak a DK XIII. kongresszusának álcázva vasárnap, Budapesten, a Kongresszusi Központban, amely lehetőséget teremtett...
“Egy Gyurcsány mind felett”: év- és jövőértékelőt tartott a “Gyurcsány-bőrbe” bújt ellenzék színe-java – írja az Alapjogokért...
Múlt héten az Apró–Gyurcsány-klán orbitális hazugságai uralták a Karantént, és bár szeretjük a változatosságot, de ezen a...
Szinte minden nap bővül a brüsszeli korrupciós botrány érintettjeinek listája. Ezúttal egy spanyol baloldali képviselő, Iratxe García...
Tegnap este váratlanul elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, bér- és munkaügyi árnyékminiszter – a barátunk, harcostársunk. 53...
Dobrev Klárával és több momentumos képviselővel is együtt dolgozik Marc Angel, akit Eva Kaili bukott korrupt baloldali...
Azt nagyon jól tudjuk, hogy a DK és a Gyurcsány-klán számára a kamugombócok annyira az imázshoz tartoznak,...
Ha Orbán Viktor miniszterelnök egyetlenegy lépéssel is közelebb viszi Magyarországot ahhoz, hogy az uniós tagságunk megszűnjön, “milliónyian...
Gyurcsányné Dobrev Klára a Facebook-on jelentette be, hogy árnyékkormánya környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa lett Kocsis-Cake Olivio, a...
A brüsszeli korrupciós botrány központi alakja, Eva Kaili letartóztatott baloldali EP-képviselőről már korábban kiderült, hogy Gyurcsánynéval kiváló...
Saját magát cáfolja meg folyamatosan az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje a dollárbaloldal botrányos kampányfinanszírozási ügyében – írja a...
A napokban kirobbant brüsszeli korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa. Eva Kaili és lebukott hálózata után újabb...
Jól ismerheti a korrupciós botrányba keveredett Eva Kailit Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, aki...
Alámerült a nyúlüregben a teljes ellenzék és egy súlyosan pszichedelikus tükörvilágban találta magát, ahol minden éppen a...
Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a...
Bizalom. Ezt kell egy sikeres politikához. Most mégis azt látjuk, hogy a nemzetközi pénzpiacok nem bíznak az...
Először a DK közölte Dobrev Klára gondolatait, aki felszólította a Fideszt, hogy „El a kezekkel Varju Lászlótól!”...
Gyurcsányék újra azért mentek Brüsszelbe, hogy megakadályozzák a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetését – írja a Fidesz...
A magyar oktatás drámai helyzetben van, mondhatjuk nyugodtan, hogy összeomlott – fogalmazott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció...
A magyar baloldal európai képviselői megint hazájuk ellen szavaztak. Ilyen ellenzéket az ellenségeinknek sem kívánunk! De a...
A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be és perelni fog azért, hogy megtudja, mennyiért kapja Magyarország a...
A Karantén újabb csemegéket talált ezen a héten is, hiszen Dobrevék képesek voltak az üres ígéreteiket még...
Mint a téma szakértője, Dobrev Klára elsősorban a gazdaság leamortizálásáról beszélt a monogramját viselő párt által meghirdetett...
Dobrev Klára és árnyékban tobzódó gittegylete szinte naponta örvendeztet meg bennünket primitívebbnél primitívebb lózungokkal, és felmerül a...
A népszerű városi legendával ellentétben az aranyhalnak nemcsak öt másodpercre terjed ki a memóriája. Kutatások bizonyítják, hogy...
Gyurcsányék aljassága kimeríthetetlen. Ezt sokszor sokféleképpen bizonyították már, hiszen amikor a nemzet bajban van, arra ők mindig...
Megtartotta saját és Molnár Csaba beszédét is Dobrev Klára a DK XII. kongresszusán szombaton délután. A két...
A Magyar Nemzet újabb váratlan egybeesést tárt fel: kiderült, hogy az Ezalényeg névre hallgató DK-közeli portálnak is...
A Hálózat rovatunk korábbi cikkei alapján a Kontra.hu feleleveníti a rendszerváltás előtti időszak egyik legnagyobb hatalommal bíró...
A tüntetők hite szerint a magyar jobboldal átengedte Budapest utcáit a “rendszerellenes” tömegnek. Dobrev Klára meggyőződése szerint...
„Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956...
Hatvanhat év alatt hányszor akarták a kommunisták meggyalázni, kisemmizni, átírni, végül magukénak vallani az 1956-os forradalmat és szabadságharcot? Mi...
Miért kell ezt az ócska színjátékot eljátszani? Nem lesz itt vasárnap semmiféle megemlékezés. Nem túl bonyolult a...
“Gyurcsányné bevallotta”, hogy Magyarország ellen dolgozik – reagált a Fidesz pénteken, közleményben Dobrev Klára DK-s politikus nyilatkozatára....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS