Pesti Srácok

dobrev klára

A Gyurcsány-klán vérforraló hazugságokkal, Magyar Péter gyűlölködve, de kifulladva készül a választásokra – Karanténvlog

Ps TV 2024 június 8.
Az utolsó erőket mozgósítja minden fél: amíg a Fidesz összefogással, pontos üzenetekkel és mozgósítva készül, addig a baloldal a legkeményebb gyűlöletkampányát és céltalan fröcsögését dobja be a választások előtt. A Karanténvlog végignézte az utolsó napok felhozatalát és abból szemezgettünk, amit az üres, ötlettelen, ám annál agresszívabb baloldal tett elénk a terítékre. A videó felvételét követően derült ki, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje visszalépett, azonban ezt az epizódot sem felejtettük ki. Nem felejtettük el, hogy a Gyurcsány-klán csúnyán leleplezte magát, immár nem először, de az egyik legegyértelműbb módon, hiszen az utóbbi hónapokban a külföldi vendégmunkásokat támadták, illetve a kormányt bírálták, hogy nyakra-főre beenged mindenkit. Ez a hazugság a szokásos húrokat pengette: arról már nem is beszélünk, hogy a bevándorlók érkezését maga Gyurcsány Ferenc szorgalmazta, a jelenlegi kormány pedig megállította az áradatot, ám az vérlázító, hogy a DK-s tatabányai polgármester asszony most arról beszél, hogy a helyi magyarok egoisták, az ukrán és ázsiai vendégmunkások azonban szorgalmasak. Természetesen nem felejthettük ki a kifulladó Magyar Pétert sem, aki egyre nagyobb ostobaságokba fut bele, miközben minél több ember látja önző, nárcisztikus és egyre agresszívabb énjét. Nézzétek most is a Karanténvlogot, vasárnap pedig ne felejtsetek el szavazni!

Dobrev Klára kínosan menekült a PestiSrácok.hu stábja elől, a Gyurcsány-klánhoz köthető bűncselekményekről pedig inkább hallgatott (Videó)

Gulyás Áron ‎PS Riport 2024 június 4.
Egy magyar miniszterelnöknek egyetlen feladata van, mégpedig az, hogy jobb hétköznapi életet biztosítson a magyarok számára - szögezte le egy budafoki kampányrendezvényen Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője arról viszont nem beszélt, hogy a férjének mi kellett, illetve mit nem kellett volna tennie, amíg magyar kormányfőként tönkretette az országot. Dobrev Kláráék az utóbbi időben előszeretettel hangoztatják, hogy annak a politikusnak is távoznia kéne a politikából, aki korábban olyan bűncselekményt követett el, ami különböző okok miatt már elévült. Milyen érdekes, hogy a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke arról sem beszél, hogy neki és Gyurcsány Ferencnek voltak ilyen ügyei. Mint ismert, az Apró-család és az oda beházasodó Gyurcsány Ferenc cégei a rablóprivatizáció hírhedt szereplőivé léptek elő: a kilencvenes évek második felében – akkori értéken – mintegy tízmilliárd forintnyi állami vállalati vagyont szereztek meg mindössze néhány tízmillió forint készpénz lerakásával. Gyurcsányéknak a zabrált vállalati közvagyon nem volt elég, hiszen például egy visszabérlési ügylet révén gyakorlatilag ingyen jutottak hozzá a balatonőszödi kormányüdülő egy több százmillió forintot érő villaházához. Az ingatlanügyletek után még az adófizetést is megspórolta a Gyurcsány-Dobrev-család, az Apró-villát céges beruházásként, adóelkerüléssel újították fel, a nagy méretű, új belső medencét például tűzivíztárolóként számolták el. Ezek voltak az emlékezetes Nomentana- és Fittelina-botrányok, melyekről az ügyészség 2006-ban (a Magyar Nemzet ITT elérhető tudósítása szerint) megállapította, hogy kétséget kizáróan megáll – más mellett – a magán- és közokirat-hamisítás alapos gyanúja, de a bűncselekmények időközben elévültek. Micsoda csodálatos kettős mérce, vádaskodni mindig tudnak, a saját bűncselekményeikről azonban hallgatnak, mint a sír. Részletek a videóban.

Hatalomátvételre készül a Dobrevjugend, Ganxsta Geri főpolgármester pedig egyre keményebb – Karanténvlog

Ps TV 2024 június 2.
Egy hét van hátra az EP- és önkormányzati választásokig, mindenki kiadja magából a maximumot. Ez egyeseknél a rosszindulat, gonoszság és hazugságok csúcsra járatását jelenti, és milyen furcsa, hogy a külföldi pénzek által irányba állított baloldal emeli a tétet. Az elnyomást, diktatúrát és a sajtószabadság megszüntetését legnagyobb hangon a Gyurcsány-szekta szokta óbégatni, nekik akkor van médiaegyensúly, ha legalább 90-10 százalékos arányban van a kezükben a sajtó, ellenkező esetben nagy a siránkozás. Ennek örömére létrehoztak egy Dobrevjugend-kommandót, akik a saját elmondásuk szerint alulról szerveződők és persze függetlenek, mégis minden mondatuk úgy kezdődik, hogy "Dobrev Klára azt mondta". Ez a bolsevik gárda pedig napi szinten önti a hazugságvideókat, magukat fiatalosnak és lazának mondják, miközben az agymosottak és munkásőrgyerekek szánalmas vergődését láthatjuk csak az "alkotásaikban". A választás előtti utolsó hétre fordulva Karácsony Gergely is igyekszik átmenetileg kilépni a jól bevált áldozatszerepből, most a kőkemény álcát vette elő, láthatóan Ganxsta Gerire gyúrta magát a szavak szintjén, amelyeken vagy a térdét csapkodva nevet az ember, vagy dührohamot kap. A Karanténvlog azonban igyekszik viccesen rámutatni a hazaárulók legszánalmasabb próbálkozásaira, így most se hagyjátok ki a műsort, hiszen Magyar Péter sem kerülhette el a sorsát, a Karantén lecsapott rá is.