Oroszország kész együttműködni mindenkivel, aki az “igazságosság elvére épülő egyenlő interakciót” akar, érdekelt a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásában,...
Oroszország nem áll készen az Ukrajnában folytatott különleges katonai hadműveletének felülvizsgálatára – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter...
Örményország és Azerbajdzsán meg tudott egyezni békeszerződésük alapelveiben – jelentette be Nikol Pasinján örmény miniszterelnök az Európai...
Magyarország támogatja a kelet-nyugati párbeszéd utolsó csatornájaként működő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerepének erősítését a...
Közeleg a tél, ami súlyos humanitárius katasztrófával fenyeget Ukrajnában, ezért mielőbb el kell jönnie a békének, ugyanis...
Varsóig ment Szabó Tímea, hogy a magyar kormányt bírálja az EBESZ parlamenti ülésén. Beszédében a Párbeszéd politikusa...
Példa nélkül állónak és provokatívnak, valamint az EBESZ soros elnöki tisztségével összeegyeztethetetlennek nevezte az orosz külügyminisztérium szombati...
Számos alkalommal hőbörögnek az ellenzéki politikusok, hogy az általuk csak királyi tévének nevezett MTVA-ba csak kormánypárti politikusokat...
Az ellenzék mindenhova delegált ellenőröket, hogy elcsípjék a turpisságokat. Az EBESZ mintegy 200 megfigyelővel vonult ki Magyarországra....
Megszületett végre az EBESZ a magyar választás tisztaságáról szóló jelentése, amelyet komoly fegyverténynek szánt volna a baloldal,...
Jól szervezetten és szabályos keretek közt zajlottak le a választások Magyarországon, és ezt nemcsak mi, de még...
Igazán pártatlan és független választási megfigyelők érkeztek hazánkba, hogy „felügyeljék” az ellenzék által már előre elcsaltnak ítélt...
Március 24-én négynemzeti – lengyel, bolgár, horvát, spanyol – kutatókat, társadalmi szervezetek képviselőit, jogászokat és újságírókat tömörítő...
Arról már portálunk is beszámolt, hogy az EBESZ delegációjának tagjai olyan triviális dolgokban is hibáztak, mint például...
Magyarország továbbra is egy demokratikusan működő jogállam – hangsúlyozta az EBESZ választási megfigyelő misszió tagjainak Varga Judit...
Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén beszélt a soron következő országgyűlési választás során várható külső beavatkozásokról. A...
Kovács Zoltán a Demokratának adott interjújában jelentette ki, hogy a magyar választási rendszer az egyik legátláthatóbb és...
Sok szeretettel várjuk Magyarországra az EBESZ megfigyelőit! – írta Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Varga Judit bejegyzésében...
Zöldpárti és balliberális európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja levélben fordult az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi...
A nemzetközi baloldali hálózat politikai alapon támadja a magyar választási eljárást, holott a magyar szabályozás célja, hogy...
Harminc év óta most van a legközelebb a háborúhoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) térsége...
A Kelet és a Nyugat szoros együttműködésével sokkal eredményesebb lehetne a nemzetközi közösség fellépése az egészségügy és...
Jakab Péter szerdán a Facebookon jelentette be, hogy levelet írt az Európai Bizottság elnökének, amelyben kötelezettségszegési eljárást...
A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának –...
Lejáratja a nemzetközi választási megfigyelés mechanizmusát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi intézete, a...
Oroszország megfigyelőként venne részt a július 11-re kitűzött moldovai parlamenti választásokon – jelentette be csütörtökön Marija Zaharova...
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége fogadta pénteken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)...
A kételyekre okot adó tényezők ellenére alaptalannak nevezte az amerikai elnökválasztás kapcsán felmerült csalásgyanút Urszula Gacek, az...
A hét végére főtitkár nélkül maradhat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), miután tagállamainak nem sikerült...
A második világháború tanulságainak erkölcsi iránytűként, intő jelként kell szolgálniuk arra, hogy a haladó emberiség nem engedhet...
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Abouthungary.hu oldalra publikált cikkében reagált arra, hogy hétfő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS