fico elleni merénylet
„Harc, harc!” – Végveszélyben a normalitás, az utolsó utáni pillanatban járunk!
Amint arról folyamatosan frissülő anyagunkban portálunkon is olvashattak, merényletet hajtottak végre Donald Trump ellen. Az elképesztő eset – amely egy amerikai viszonylatban kisvárosnak számító településen zajló kampányeseményen következett be – ismét, immáron sokadjára világít rá arra, hogy minden korábbinál veszélyesebb korszak köszönthet ránk. Nem túlzás, hogy végveszélybe került a normalitás, a hagyományos értékek jövője és az is nehezen vitatható, hogy más köntösbe öltözve, más jelszavak mögé bújva, de ugyanaz a szellemiség áll az események mögött, amely már több mint száz éve rendre hadat üzent és üzen az egyetemes értékeknek és azok képviselőinek. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!