Pesti Srácok

fővárosi nyomozó Ügyészség

Elképesztő: tényleg saját feleségének lehallgatott mondataival haknizik Magyar Péter – Varga Judit: Ezzel zsarol több mint egy éve!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 március 26.
Testőr kíséretében, tonnányi sajtómunkás gyűrűjén áthaladva hatolt be Magyar Péter az ügyészség épületébe kedd reggel, pontban kilenc órakor, hogy állítólagos bizonyítékait bemutassa a folytatólagos tanúkihallgatás során. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje azt hangoztatta, hogy a 2023 januárjában, titokban felvett beszélgetés mindhárom korábbi állítását igazolja majd. Néhány perccel a teátrális, rögtönzött sajtótájékoztató előtt valóban elérhetővé vált Magyar Facebook-oldalán az összevágott hangfelvétel, amelyből – és a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt rögtönzött teátrális sajtótájékoztatóból – egyértelműen kiderül, hogy a politikusi babérokra törő, bosszúhadjáratot folytató Magyar Péter valóban családi körben, a saját feleségét hallgatta le. Egyértelmű az is, hogy a volt férj tudatosan provokálta ki a beszélgetést, amit diktafonnal rögzített. Varga Judit – a nehezen kivehető válaszaiban – a magánbeszélgetésben azt fejtegeti, hogy a végrehajtói kar egykori elnökének és a volt igazságügyi államtitkárnak a korrupciós ügyébe beavatkoztak-e felülről. A Magyar Péter által kierőszakolt, többféleképpen is értelmezhető válaszoknak ugyanakkor az az esszenciája, hogy ha volt is ilyen kísérlet, az ügyészség mint „katonai szervezet” teszi a dolgát és a nyomozás rendben folyik, bár Polt Péter legfőbb ügyész nem feltétlenül „ura a helyzetnek”. Varga Judit a Facebook-oldalán így reagált: „Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve!”

Európát megrengető terrorcselekményre készült Magyarországon a tegnap elfogott iszlamista férfi! − A foci-Eb is célpont lehetett (exkluzív információkkal)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 június 2.
Egy iszlamista eszmék iránt vonzódó magyar férfit – egy ismertebb ügyvéd fiát – fogta el a TEK kedden, aki egész Európát megrengető terrorcselekményekre készült itthon – értesült belső, hivatalosan nem megerősített forrásból a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a terrorista szobája iszlám jelképekkel volt tele az elfogásakor; azt tervezte, hogy a Balatonon fog majd autóval a tömegbe hajtani. Az ügyészség által közreadott videón az látszik, hogy a TEK szakemberei bombabiztos öltözetben, robotkatonát is bevetve törnek be az iszlamista férfi lakására, így tehát valóban nagyon komoly fenyegetésről lehetett szó. A PS értesülése szerint az elfogás Kecskeméten történt tegnap; a nyomozók azt gyanítják, hogy követői is lehettek a férfinak, sőt, azt is vizsgálják, van-e köze a kecskeméti terroristának a tavalyi bécsi terrortámadás végrehajtóihoz. A Magyar Nemzet úgy tudja, a férfi több magyarországi helyszínen is robbantani akart, elsőként a labdarúgó-Eb budapesti helyszínén, a Puskás Stadionban, ahol hetvenezer ember életét veszélyeztethette volna. Portálunk információi szerint a rendőrség nem talált robbanóanyagot a rajtaütés után átkutatott lakásban. Hajdu János, a TEK főigazgatója közölte, az elfogott és időközben letartóztatott fiatalember egy budapesti egyetem hallgatója, aki vállalta, hogy csőbombát készít és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel. Ehhez anyagokat is beszerzett már.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.