gajdics ottó
Skót duda – A Kutyapártot az évek alatt utolérte a baloldalon jellemző marakodás (VIDEÓ!)
Nővel és kutyával minden eladható? A marketingesek szerint igen, és úgy tűnik, az MSZP szerint is. Hiszen mi más oka lett volna a pártnak arra, hogy éppen Tüttő Katát és Kunhalmi Ágnest tegyék egy vörös brosúrára igét hirdetni? Tény, hogy a két hölgynek nincs nagyon vetélytársa a szoci padsorokban, és talán tényleg jobb, ha nem Korózs Lajos vagy Gurmai Zita mosolyog ránk vissza. Ám ettől még a tartalom ugyanaz. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de Gav Duncannel beszélgettünk Gajdics Ottó cikkéről is, amelyben leírta, hogy K. Endre most már tűnjön el, mert egy problémás alak. Végül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kálváriájáról cseverésztünk, hiszen néhány év alatt eljutottak ők is odáig – mint minden baloldali párt –, hogy marakodnak a koncon. Így pedig már nem is olyan viccesek, inkább csak egy újabb töltelékpárt a magyar belpolitikai palettán. Alakul az európai élettér, amit kínai hitelből fizet az USA – Hardcore Hobbista
Az amerikai stratégák hatalmas sakkjátszmájának végén eljutottak arra a pontra, hogy Kínától felvett hitelekkel próbálják sarokba szorítani Kínát. Ráadásul azt az Annalena Baerbockot küldték a keleti sztyeppékre, aki sok minden más mellett semmit sem tud, de az európai élettérelméletet szívesen képviseli. Szóba kerül még Nagy Zsolt, aki továbbra se a futballista, tehát továbbra se tudjuk, hogy kicsoda. Valamint arról is megemlékezünk, hogy a demokrata képviselők nem tudják, hogy mi történik, ha meghúzzák a tűzjelző feliratú kart. A második részben érkezik Gajdics Ottó, a téma pedig a magyarok külföldi munkavállalása. A végén úgyis mi, magyar emberek döntünk a saját sorsunkról – Szentesi Zöldi László és Gajdics Ottó a Polgári Mulatóban (videó)
A világ egyik legjobb szövetségi kapitányával megyünk a pályára áprilisban, és ha hiszünk a győzelmeben, akkor meg is fogjuk nyerni a mérkőzést – erről beszélt a Polgári Mulatóban Szentesi Zöldi László, aki Gajdics Ottóval és Dezse Balázzsal beszélgetett. Az este egyértelmű konklúziója az, hogy bár az ellenfél sikerében erős szereplők érdekeltek, a végén mi, magyar emberek fogunk dönteni a sorsunkról, mert nincs az a birodalom, amelyik szembe tudna szegülni az emberek akaratával. A Plebejus Polbeat különkiadásaként ezúttal a Polgári Mulatóval együttműködésben rögzítette a beszélgetést a Pesti TV. Január első csütörtökétől, este hét órától továbbra is a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben rögzítjük majd a műsort, nézőink bevonásával, a hagyományoknak megfelelően. Támad a "libernyák doktrína" – Gajdics Ottó, Nacsa Lőrinc, Stefka István és Huth Gergely a Plebejus Polbeatben (visszanézhető!)
Kedd este hétkor a PestiTV egyre ismertebb esti műsorai mellett régi szokásunk szerint rögzítettük a Plebejus Polbeatet is a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben, amelynek vendége ezúttal Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, a Hír TV munkatársa, illetve Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke volt, akik a nézők és olvasók mellett Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgettek. A fő témánk Orbán Viktor hétfői, a Magyar Nemzetben megjelent esszéje volt, amelyben a “libernyák doktrína” és a nemzeti ellenállás nagy egymásnak feszüléséről ír, ami Magyarországon 2022-ben csúcsosodik ki. “Ha ránk ömlik a hülyeség, mi inkább kifordulunk a témából" – Gajdics Ottó, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs a Polgári Mulatóban (PS-videó)
Miközben a független sajtóért tüntetett a Momentum az Index lelki üdvéért Budapesten, addig péntek este Jeszenszky Zsolt, Gajdics Ottó és Dezse Balázs a Polgári Mulató színpadán beszélgettek arról, hogy mi is történik valójában, és hogy lehet az, hogy egy politikai párt tüntet egy “független” médium mellett, miközben nagyon aggódik a pártatlanság miatt. Jeszenszky Zsolt szerint semmi meglepő nincs az egészben, hiszen az Index gazdasági működése egyre gyengébb lett az elmúlt időszakban, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy más csapattal szeretné folytatni a munkát, de ezek szerint egy ilyen kapitalista döntést a sajtóban nem lehet meghozni.