Folytatjuk Claudine Gay szívszorító bukásának történetét, akinek dehogyis azért kellett távoznia a Harvard éléről, mert tudományos munkáiban...
Vajon milyen nemes cél állhat a német gazdatüntetések mögött? Megmentik vele egész Európát vagy ennél kicsit öncélúbb...
Eminem túlságosan fehér a raphez, ami egy közismerten afrikai műfaj, ezért Dr. Umar Johnson, a neves okleveles...
Az év utolsó Hobbistája kimondottan rendhagyóra sikerült. Jeszivel az unalmas “ez történt 2023-ban” helyett azt a lehetetlen...
Előszilveszteri adásunkban azt a nem túl merész megállapítást tettük, hogy nyugaton gyakorlatilag minden politikai vezető vagy alapból...
Mérő László tavaly bátran kimerészkedett Belpestről, és megdöbbenve szembesült azzal, hogy vidéken se minden úgy van, ahogy...
A Független-Objektív Sajtó ékköve, a Guardian ismét az igazságtól meglehetősen távol tartózkodó jelzőkkel látta el Demkó Attila...
Ki ölte meg Kennedyt? Nem tudja senki, de mi legalább nem énekelünk, hanem csak beszélgetünk róla. Akárcsak...
David Pressman rövid, de annál kártékonyabb tevékenységével lassan a sajátjai többségét is magára haragítja. Megpróbáltuk megfejteni, hogy...
A frissen megválasztott argentin elnök, Javier Milei egészen biztosan a legszórakoztatóbb futóbolondok egyike. Nem állítjuk, hogy szívesen...
A hétvégi futballdömping teljes egészében elragadta a Hobbista első félidejét. Szó esett az ukrán válogatott furcsa elengedéséről,...
Szinte hihetetlen, de egy egész héttel a Nemzeti Múzeum homoerotikus fotókiállítása után ezúttal a Néprajzi Múzeumban tekinthetjük...
Ami 20 éven keresztül nem sikerült Amerikának, az két év alatt összejött a táliboknak, és gyakorlatilag lenullázták...
Vajon mi a demokrácia, és hogy lehetne SI-mértékegységekben kifejezni, hogy az Orbáné mellett hogyan robogott el Mauritánia...
Mire készülhet vajon az Egészségügyi Világszervezet? És mi az oka annak, hogy a sajtóban nem túlságosan frekventált...
Sokszor szoktak kissé erőltetett párhuzamot vonni a régmúlt kommunisták és a ma woke-progresszívjei közt, de az erőszakkal...
Nagy Ervin hétvégi kiütődése olyan slágertéma, amit mi is kénytelenek voltunk lecsapni. És megállapítottuk, hogy bulvár ide,...
Langley-ben tavaly nagy sikert aratott, hogy a szervezet hiányos tudású munkatársai a ChatGPT-t megkérdezve végre rádöbbentették a...
Múltat nem, de jelent vásárolhatnának a palesztinok, ám ők mégis inkább minden pénzüket fegyverekre költik, hátha egyszer...
Az izraeli események változatlanul uralják a Hobbista első félidejét. Ezúttal a félig-meddig Izraelben élő Steiner Kristóf osztotta...
Izraelt szombat hajnalban megtámadta a Gázai övezetet uraló Hamász terrorcsoport, ezért a hét eleji Hardcore Hobbistát teljes...
A Balatonon gyakorlatilag megszűnt a turizmus az idei szezonban, ha hihetünk a független-objektív sajtónak. Mivel nem hihetünk,...
Az amerikai stratégák hatalmas sakkjátszmájának végén eljutottak arra a pontra, hogy Kínától felvett hitelekkel próbálják sarokba szorítani...
Az amerikai-ukrán transzexszóvivő már az ukrán haderőnek is túl erőszakosnak és vérgőzösnek bizonyult, így idő előtt volt...
Mészáros Lőrinc ismét lopott. A Telex szerencsére ismét lebuktatta, hiszen fondorlatos módon ismét nyílt pályázaton nyerte el...
Miley Cyrus bátyja alaposan magára haragította a feminista jóeNbereket, amikor azt a nyilvánvaló igazságot kezdte fejtegetni, hogy...
A Hardcore Hobbista nemzetközi kishírfigyelőjében megtudjuk azt, hogy Svédisztánban a szír és görög drogbandák csak akkor nem...
Újlipótváros is megrendezte a maga szárszói dzsemboriját, amit bátran a messzi Margitszigetre álmodtak meg. A Kurtz ezredes...
Alice Cooper és Santana is beleszaladt az LMBTQ-lobbi öklébe, és amíg utóbbi kényszeredetten elhatárolódott önmagától, előbbi bátran...
Hazudtak-e az oroszok ’56-ról a tankönyveikben, vagy a nyugati sajtó hazudott róluk? Hosszas vizsgálódással arra jutottunk, hogy...
A demokráciának számos formája lehet, de ha nagyon egyszerűen akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy van a jó...
Az amerikai fősodratú médiában valami érthetetlen okból kifolyólag kivételesen érdemi információk is eljutottak a nézőkhöz. Az egykori...
A Balaton rÓsz, a lángos pedig megfizethetetlen lett a tó minden szegletében, legalábbis, ha a kétszeres lángosárakkal...
Az atlétikai vb átírta a főpolgármesteri és kerületi polgármesteri múltakat, és most, hogy a franciák nem akarták...
Az atlétikai vb átírta a főpolgármesteri és kerületi polgármesteri múltakat, és most, hogy a franciák nem akarták...
Mit tehetünk az élelmiszer-infláció letörésére, ha vidéken a kertek tujákkal és medencével vannak beültetve? Ambrózy és Jeszi...
A haladósajtó néhány hete még a gyorshajtók elleni keményebb hatósági fellépést követelte, de a legutóbbi esetnél hirtelen...
A nyugati világ slágerlistáján érthetetlenül magasra kúszott Jason Aldean Try That in a Small Town című száma,...
Nézzünk még jobban az adatok mögé! Miért is költözik el valaki Magyarországról? Nyugat-Európában, ha csupán az életszínvonalat...
Orbánt ismét a zene erejével buktatták meg belpestről. A tettes ezúttal Krúbi, a trolivezetékek alatt világhíres rapper...
A Fradi KÍ elleni kiesése minket is megviselt annyira, hogy a 10 millió futballhobbista részeként jó tanácsokat...
A haladó médiától sosem volt idegen, hogy a valóságot érdekei szerint hajlítva belehazudjon a gyanútlan tömegek arcába....
Hatalmas sikernek ígérkezett az új Indiana Jones 5 – ezt csak két körülmény írta felül. Az egyik,...
A németek megépítették az 1500 tonnás demokráciájukat, ami ismét belesüppedt a puha talajba. Történt ugyanis, hogy az...
A bevándorlás a magyarországi baloldal szerint igazából csak egy álprobléma, de Franciaországban ismét spontán öngyulladtak az autók,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS