hardcore hobbista
Csintalan a szingapúri demokráciát választaná a magyar fasizmus helyett – Hardcore Hobbista
Csintalan Sándor ismét fasizmusvetélkedőt kezdeményezett, ezúttal Magyarország és Szingapúr között, amelyben hülyeségeivel ismét könnyűnek találtatott. Az ukrajnai háborúba valahogy csak nem akar megérkezni a nyugati segítség, kivéve, ha szóban is lehet, szóban pedig Puzsér Róbert a legerősebb, aki nagyon betalálta Dopemant és családját. A második részben Váradi-Kalmár Zsuzsanna révén egy igazi meglepetésben lesz részünk, a mag körül...Karácsony párttársa bebizonyította, hogy a Fidesznek igaza volt – Hardcore Hobbista
Hozzánk ugyan úgyse gyűrűzik be, de Barabás Ricsi a nullaszázalékos Párbeszédből azért mégiscsak megpróbálja behurcolni azt a gendercsomagot, ami állítólag nincs is. Vagy minimum megképeztük már az immunválaszt. Ami viszont gyakorlatilag sincs, az a húsvét megünneplése a Demokrata Pártnál, akik most inkább transzláthatósági napot tartottak. Ezt persze később letagadták, majd még később Obamára fogták. A második félidőben a visszatérő Hortay Olivér vendégeskedett a Hobbistában, aki korunk legnépszerűbb energetikai szakértője, és ha már nálunk járt, rögtön ízekre szedtük a budapesti amerikai nagykövetség egyik, témába vágó fizetett hirdetését.A Boeing úgy halad a csőd felé, ahogy Kajdi a valóságtól távolodik – Hardcore Hobbista
A Boeing-botrány tovább folytatódik, a hitelminősítők lefelé húznák a céget, a vezetés távozóban van, az amerikai utasok pedig elkezdtek alternatív megoldásokat keresni, ha meglátják, hogy járatukat 737 MAX vinné. Szóba került még Kajdi Csaba, és a Terence Hill alakítása utáni legviccesebb jeltolmács is. A második részben Rákay Philip és Lóth Balázs, a nemrégiben bemutatott Most vagy soha! című film alkotói voltak a vendégeink.Még Magyar Péter is elhitte, hogy perdöntő bizonyítékot őrizget, de aztán jött a rögvalóság – Hardcore Hobbista
Magyar Péter nemlétező atombombája ma is sikeresen felrobbantotta a műsort, úgyhogy emellett már csak a hétvégi moszkvai terrortámadásnak jutott egy kis idő. És persze a rengeteg spekulációnak, hogy ki állhatott a tömeggyilkosság mögött, van-e köze hozzá Ukrajnának, vagy ezt csak az orosz propaganda próbálja elhitetni a világgal. A második félidőben Berekai Judit, fotós volt a vendégünk, akivel mindenről is beszélgettünk.Ezúttal melyik ujját harapja meg a Netflix? – Hardcore Hobbista
A Netflix közismerten nem szokott ragaszkodni a történeti hűséghez, igyekszik kijavítani a múltat, ha az nem elég színes, nem elég befogadó, nem elég progresszív. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak látatlanban, hogy vajon a legújabb presztízssorozatukban, A háromtest-problémában merik-e vállalni a kínai kulturális forradalom ábrázolását olyan formában, ahogy azt a forrásként felhasznált sci-fi regényben leírta a szerző, vagy megrémültek attól, hogy az kissé túlságosan hasonlít a kortárs woke Amerikájához. Nem változott viszont az amerikai igazságszolgáltatás hozzáállása a gyilkosokhoz és erőszaktevőkhöz: megint kiengedtek párat, akik megint gyilkoltak és erőszakot tettek. A második félidőben visszatérő vendégünk Szűcs Róbert, a Hihetetlen magazin főszerkesztője, akivel összeesküvés-elméletekről és nyilvánvaló tényekről beszélgettünk.Megszakítjuk adásunkat: megszólalt Magyar Péter ex-exbarátnője – Hardcore Hobbista
Magyar Péter épp aktuális botránya annyira keresztbevágta a műsort, hogy a februárban meggyilkolt georgiai ápolónőre alig maradt időnk az első részben. A második félidőre érkezett a Transzparens Újságírásért Alapítványtól Nagy Károly, aki végre beavatott minket abba a régi titokba, hogy egyáltalán létezik-e független újságírás?Ábrahám Róbert tiszta vizet öntött a pohárba – Hardcore Hobbista
Guy Verhofstadt ismét nem értett meg valami fontos dolgot. Mészöly Géza állítólagos rasszista megjegyzését a nagy ellenállás hatására valahogy mégis csökkentette a woke-maffiának egyre jobban becsicskuló MLSZ, az amerikai előválasztás pedig egyre kevesebb izgalmat tartogat. A második rész viszont annál izgalmasabb, mert érkezett Ábrahám Robi, aki mindent elmesél a közelmúltban körülötte kialakuló botrányról és Osváth Zsolt ügyeiről.Az új amerikai orvoslás lényege az ártás – Hardcore Hobbista
A mai Hardcore Hobbista teljes első részét annak a woke-elmebajnak szenteltük, ami a tengerentúlon már az egészségügybe, pontosabban az orvostudományba is elkezdett beszivárogni. A második rész némileg különleges volt, mert vendég híján arra próbáltunk rájönni, vajon mekkora még a honvédelmi kedv a mai civilizációban, itthon és külföldön egyaránt.A britek lassan elővehetik az újabb salátát – Hardcore Hobbista
Rishi Sunak brit miniszterelnök lassan kihúzza a gyufát a haladó woke-baloldalon, de mivel ez nem elég neki, ezért a nem is létező szélsőjobboldal ellen hirdetett harcot, hogy cserébe felszámolhassa a szólás- és véleményszabadságot. Donald Trump pedig folyamatos előválasztási sikereivel lassan Nikki Haley-t húzza ki arról a szavazólapról, amiről a demokraták őt szerették volna lehúzatni a jogrendszer segítségével. A második részben vendégünk volt az Ádám videójából jól ismert Pink Puzsér, akivel viccesen és kissé komolyabban is elbeszélgettünk Puzsérról és a fiatalok problémáiról.Ajánljuk még