hardcore hobbista
Rácz András és a "németek kincse" – Hardcore Hobbista
Kedvenc biztonságpolitikai szakértőnk, Rácz András ügyesen megpróbált visszaszerezni néhány centet abból a hatalmas tartozásból, amivel a németek lógnak nekünk több mint 80 éve. Trükkösen megvezette a németeket, hogy úgy kell minket érzékenyíteni az ukrán ügy felé, hogy beszínezi Magyarország térképét, hátha akkor felfogjuk, milyen elveszíteni hazánk egy részét. Merthogy az ilyesmi teljesen ismeretlen előttünk... Gelgő közben ártatlan muciológusból kőkemény lapátos banditává változott, aki nem rest rámenni a homofóbok és az antiszemiták szavazatára, mert meg akarja óvni Budapestet a fejlődéstől. A második részben Tóth Tibor szociálpolitikus volt a vendégünk, akitől megtudtuk azt is, mit jelent a gondoskodáspolitika fogalma.Ezért kell újraszámolni a szavazatokat – Hardcore Hobbista
A Hardcore Hobbista választások utáni különkiadásában Törcsi Péter elemzővel, az Alapjogokért Központ operatív igazgatójával beszélgettünk a várható külföldi és hazai következményekről, illetve a főpolgármester-választás újraszámlálásának jogi hátteréről.Ukrajna hivatalosan is egy demokráciával fűszerezett jogállam – Hardcore Hobbista
Zelenszkij elnöki megbízatása véget ért, mégse tartottak választást. Vajon ez normális egy háborúban álló országban? És az vajon mennyire normális, hogy a 300 ezres Mannheimben nem telik el nap késelés nélkül? A második részben Dódity Gabriella, Kispest fideszes polgármesterjelöltje a vendégünk, és a korábbiaknál nyugodtabb témák következnek.Hány ember volt valójában a Békemeneten? – Hardcore Hobbista
A hétvégi Békemenet egymásnak meglehetősen ellentmondó reakciókat szült a háborút pártoló és a háborút ellenző oldalon. Ezekről, és a világháborúk korábbi eszkalációiról beszélgettünk az első részben. A másodikban pedig Gyurákovics Andrea, Ferencváros fideszes polgármesterjelöltje volt a vendégünk.Miért akar sorkatonaságot a Nyugat? – Hardcore Hobbista
Az elején úgy indult, hogy Ambrózynak igaza lett, és nyugaton ismét sorkatonaságot akarnak bevezetni. Aztán kicsit összevitatkoztunk azon, hogy a hadseregnek vajon feladata-e az alapvető szociális készségek oktatása vagy sem. A második részig már nem is maradt idő más témára, abban viszont érkezett Bús Balázs, Óbuda volt, és remélhetőleg leendő fideszes polgármestere.Ha nem szögmérőznek, akkor tiltanak – a németek nem változnak – Hardcore Hobbista
A németek ismét túlzásba estek, és megint betiltottak valami olyasmit, ami nem tehet az agybajaikról. A románokat egy afrikai futballista-ikerpár tréfálta meg, az ukrán fronthelyzet pedig egyre aggasztóbb a Nyugat számára. A második részben Spiegelhalter László, azaz Spigiboy volt a vendégünk, és a 90-es évek zenei életétől a polgármesterkedésig is eljutottunk vele.Tünde íjászok és rohamosztagosok a honvédségben – Hardcore Hobbista
A honvédség Comic Con-os toborzója beindította Belpest fantáziáját is. Elmerengtünk azon, hogy az évi 400 ezer kínai légi utas lehetőségére Pressman milyen jobb ajánlattal fordul Magyarország felé, vagy esetleg erre is csak annyit reagál, hogy lazaccal, illetve köz- és készpénzzel tömi ki a nagykövetség hangját felerősítő Pressmanfon Központ munkatársait. A második részben pedig megpróbáltuk lenyomni Szakács Gábor szkanderbajnokot.Nádas Péter túl fehér és túl férfi, ezért nem kap díjat – Hardcore Hobbista
Nádas Péter túl fehér, és sima zsidóként túl kisebbségietlen a legberlinibb német irodalmi díjhoz, így hiába orbánozta végig az elmúlt 30 évet. Közben Romániában sztrájkolni készülnek a bölcsészek, ami óriási csapással fenyegeti keleti szomszédunkat. A második félidőben Tarik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt a vendégünk, akivel a közelmúltbeli iráni eseményekről beszélgettünk.Hihetetlen elméletek terjednek Fico merényletével kapcsolatban – Hardcore Hobbista
A Robert Fico ellen elkövetett sajnálatos merénylettel kapcsolatban felmerült elméletek mellett azért szóba került az a bizonyos toxikus közvélemény és a kommentelők hisztérikus része is. A Mi Hazánk kevésbé előtérbe tolt tüntetését is kielemeztük, hogy vajon miért sikkasztották el a beszámolókat róla. A második részben Hegedűs Tamás Kaukázus-szakértővel a Georgiává változott Grúzia volt a téma.Ajánljuk még