hegedüs géza
Hegedüs Géza bomlasztott, jelentett, a III/III-hoz is beajánlották – ma iskola viseli a nevét
„Kijelentette, hogy [...] elérkezettnek látja az időt arra, hogy az emigrációval foglalkozó hivatalos szerveink fokozzák azt a bomlási folyamatot, amely jelen esetben az angliai emigrációnál is megindult. [...] Közölte, hogy az említett irányba már tett is lépéseket.” Hegedüs Géza író ügynöki feladata a londoni magyar emigráció bomlasztása, megfigyelése volt. Ennek eleget is tett, még könyvet is írt a témában. Bár munkájával elégedettek voltak a hírszerzésnél, 1964-ben kizárták, mert hasznosabbnak vélték Magyarországon bevetni. Ezért javasolták átadását a III/III-nak. Hegedüs Géza rosszindulatú jelentéseket tett Ignotus Pálról, Faludy Györgyről, amúgy a Kádár-rendszer minden kiváltságát élvezte. Ma általános iskola viseli a nevét. Még terve is volt Ignotusék lejáratására – Hegedüs Géza író önként lett az állambiztonság ügynöke
Nem kényszerítették, nem zsarolták, nem is kecsegtették - úgy fest, Hegedüs Géza elhivatottságból lett a kádári állambiztonság ügynöke. Az író lépését teljesen menthetetlenné teszi, hogy a most, általunk nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint már jóval 1956, a tisztességes kommunisták utolsó ébredése után csatlakozott a hálózathoz. Hegedüs a jelentések szerint szívesen részt vett a nyugati, elsősorban angliai magyar ellenzék bomlasztásában, lejáratásában, még külön tervekkel is előállt. A háttérben mentora, a szovjet őrnagy-író Illés Béla, és annak rettegett segédje, a felfegyverzett Gogolák elvtársnő (Wagner Anna) is feltűnik. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent. Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Megoldatlan maradt a Seres Zoltán elleni merénylet ügye