kisbandi
Őrizetbe vették Bécsben Kisbandit
Őrizetbe vették az alvilágban csak Kisbandi néven ismert Lakatos Andrást, aki nemrég szabadult a börtönből – tudta meg az Index.Kiszabadult a börtönből Kisbandi, az alvilág bankára
Kiszabadult a börtönből az alvilág bankárának is nevezett, az 1990-es évek szervezett bűnözésének ismert alakja, Lakatos András – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Kisbandi néven is ismert, 2015 tavaszán Brazíliában elfogott férfit bűnszervezetben elkövetett csalás miatt ítélte el jogerősen öt évre a Debreceni Ítélőtábla.Jogerősen is öt év fegyházat kapott Kisbandi, az alvilág bankára
Jogerősen is öt év fegyházra ítélte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos Andrást szerdán a Debreceni Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kisbandi társaival 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követett el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Ez az ítélet is igazolja, hogy Lakatossal nem bánt kesztyűs kézzel az igazságszolgáltatás, annak ellenére sem, hogy a férfi évekkel ezelőtt több leszámolásos ügyben is terhelő vallomást tett az olajmaffia rettegett vezérére, Portik Tamásra.Újra letartóztatták Kisbandit
Ismét elrendelte az alvilág pénztárosának is gúnyolt Lakatos András letartóztatását csütörtökön a Kúria – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit a férfi ügyvédje, Nyári Béla. A védő hozzátette: Lakatost már vissza is vitték a börtönbe.Kisbandi is azt vallotta, hogy Jozef Roháč lőtte fejbe Prisztást
Már a bűncselekmények elkövetése után nem sokkal pontosan tudták a hatóságok, hogy Portik Tamás áll az 1990-es évek leszámolásainak hátterében, mégis csak másfél évtizeddel később léptek érdemben a rendőrök – ezt járja körbe nemrégiben megjelent Kisbandi és a maffia című könyvében az alvilág bankárának is gúnyolt Lakatos András, aki egy korábbi vallomásában szintén arról beszélt, nem az ügyben jogerősen elítélt H. István, hanem Jozef Roháč végzett Prisztással.Szabadlábra került Kisbandi, az alvilág vélt pénztárosa
Megszüntette hétfőn Lakatos András előzetes letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla; az alvilág korábbi pénztárosának tartott, Kisbandi néven ismert férfit nyomkövető eszközzel látták el, és háziőrizetbe helyezték – írta a 24.hu. Lakatos ellen jelenleg egy különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban büntetőeljárás, a vádlott tavaly nem jogerősen öt év fegyházbüntetést kapott az ügyben.Jövő héten eldől az alvilág bankárának sorsa
Jövő hétfőn hirdet másodfokú ítéletet az alvilág pénztárosának gúnyolt Lakatos András „Kisbandi” és társai perében a Debreceni Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. A 90-es évek olajszőkítési ügyleteiben is fontos szerepet játszó férfit első fokon öt év fegyházra ítélte a bíróság, mivel a vád szerint társaival 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak.Politikusok a maffia markában, Kisbandi, Czeglédy, Vizoviczki - Szavazzon az év bűnügyi sztorijára!!!
Itt van az év vége, és ismét arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb bűnügyi PS-cikkére! Szaftos sztorikból akadt idén is bőven, érintse az a politikai szférát, vagy az alvilágot. Igaz, politikus és maffiózó néha egyet akar. Erről árult el részleteket a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Orosz István egykori maffiaellenes főrendőr, aki azt is megemlítette, hogy az adócsalásért és vesztegetésért bíróság elé állított diszkócsászár, Vizoviczki László több politikust is a markában tarthat. Ezt igazolja az a cikkünk is, amiben megírtuk, az éjszaka császára terhelő információkat adott át Gyurcsányról és volt honvédelmi miniszteréről az ügyészeknek, bár a diszkópápa arra is utalt, a másik oldallal kapcsolatban is a birtokában vannak kényes infók. Nyomozások végül mégsem indultak. Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy a Brazíliából való hazahozatala után elsőként nekünk adott videóinterjút az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András, aki kipakolt a leszámolásokról és az olajmaffia által megvásárolt egyenruhásokról, honatyákról. Azt is sikerként könyvelhetjük el, hogy mi írtunk legtöbbet a Czeglédy-féle botrányról, de lerántottuk a leplet a szegedi Mars téri piac botrányos ügyéről is, amit már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is vizsgál. Arról is mi számoltunk be elsőként, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) csalással gyanúsított volt politikusát októberben a terrorelhárítók fogták el. Most már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak!Hiába pakolt ki a maffiáról és a leszámolásokról, az ügyészség súlyosabb büntetést kér az alvilág Kisbandijára
Súlyosabb büntetés kiszabását kérte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András és társai ügyében a Debreceni Ítélőtáblának megküldött indítványában a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kisbandit első fokon öt év fegyházra ítélte a bíróság, mivel a vád szerint 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Úgy tűnik, Lakatossal nem bánik kesztyűs kézzel a hatóság, annak ellenére sem, hogy a férfi évekkel ezelőtt több leszámolásos ügyben is terhelő vallomást tett az olajmaffia rettegett vezérére, Portik Tamásra, de információink szerint Kisbandi megnevezte a Fenyő-gyilkosság befolyásos, büntetlen előéletű felbujtóját is.Ajánljuk még