Pesti Srácok

major tamás

Meruk Vilmos, a bolsevik „Robert de Niro” – Taxisofőrből lett a szovjetek mindenhol bevethető tisztogató-kádere

MGMező Gábor A Hálózat 2020 december 20.
Kisebb szünet után folytatjuk médiaátmentős sorozatunkat. Ezúttal egy olyan – elvileg kétgenerációs – dinasztiát fogunk bemutatni, amely a Rákosi-diktatúrától kezdődően egészen mostanáig meghatározó szerepet játszott és játszik a kultúra, a média és a véleményformálás területén. Az apa, Meruk Vilmos a Néphadsereg tisztjeként futott be példátlanul sikeres karriert, de fia, Meruk József talán rajta is túltett. Kulcsszereplője volt a média területén elmaradt rendszerváltásnak. Ma már inkább az ő neve ismert, de kezdjük az apjával, hogy lássuk, Meruk József honnan érkezett. Volt pár elképesztő életút a kommunisták, bolsevikok között, de Meruk Vilmosé még közülük is kiemelkedett. Második, BM-es felesége szerint Meruk elvtárs segédmunkásként, majd taxisofőrként dolgozott, nagy pillanata azután jött el, hogy a Vörös Hadsereg fogságába esett. Visszatérve agitproposként és katonatisztként folytatta, hogy néhány kiválasztott társával együtt visszaküldjék a Szovjetunióba, továbbképzésre. A szabadságharc leverése után hazatért és kulcsszereplője lett a Néphadseregen belüli tisztogatásnak. Ekkor már politikai főcsoportfőnök-helyettesként hivatkoztak rá. Miután elvégezte a feladatát, a kultúra területére ejtőernyőzték, előbb a Népművelési Intézetnél folytatta a tisztogatást, majd a Nemzeti Színház élére került. Azt már nem bírta, állítólag idegösszeroppanást kapott és Lipótra került, majd le is váltották. Ezután kezdődött "diplomata" karrierje.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.