„Az öreg hölgy látogatása”

Nézem a Pirkadat műsorában Breuer Péter vendégét. A kontyosan modoros, ősz tincsű öreg hölgy fátyolosan geil hangon panaszkodik arról, hogy vírusveszély miatt elmarad a társulati próbal. Hát Istenem, ilyenek ezek a martrónák, gondolom, s hopp, akkor üt belém a felismerés: ez nem is nő. Ez a Vígszínház egykori MSZMP-titkára, Hegedűs D. Géza. Aki a kezdeti ̶f̶e̶l̶s̶z̶o̶p̶á̶s̶ ̶ kérdések után arról n̶y̶e̶k̶e̶r̶e̶g̶ ̶ beszél, hogy nagy csodálója ̶K̶á̶d̶á̶r̶ ̶k̶u̶t̶y̶á̶j̶á̶n̶a̶k̶ Major Tamásnak, ellenben fogalma sincs róla, hogy ki a csuda az az Apáti Bence.

***

*

*

Csodálja tehát Majort, de nem ismeri Apátit. Ez a két kijelentés azért hagy néhány megválaszolatlan kérdést maga után.

1.,

Kezdjük az elején! Hegedűs D. Géza – szakmáját tekintve - színművész. S mint olyan, az egyetemes kultúra, elsősorban a magyar kultúra napszámosa. Hogyan fordulhat elő, hogy Apáti Miklós József Attila-díjas költő, író, kritikusnak, valamint a Radnóti Színház és a Thália Színház rendszeres vendégszereplőjének, Lukácsy Katalin színművésznek a gyermekét nem ismeri? Kicsi és meglehetősen ezer szállal egymásba fonódó, mondhatni belterjes szakma a színész szakma. Hogy valaki a Nemzeti 40 éve hetedik alabárdosát játszó segédszínészének a családjával nincs ismeretségben - ha csak szőrmentén is -, az érthető. Na, de ez esetben? Egy kortárs író-költő? Egy kortárs színművész? Ez bizony két dolgot feltételez: egyrészt műveltségbéli hiányosságokat, másrészt olyan társadalmi szegregációt, amiben Hegedűs D. csak az általa arra érdemesnek tartottakkal ismerteti meg saját zseniális lényét.

2.,

Apáti Bence balettművészként 2000-ben szerződött a Magyar Állami Operaházhoz, 2017-ig a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa volt. Táncolt főszerepeket, jelentős karakterszerepeket, mi több, egy ízben még Hegedűs D. Gézával közös produkcióban is szerepelt, mint koreográfus. Mint köztudott, egyes előadóművészeti ágak esetében erősen behatárolható az az életkor, amikor egy művésznek le kell köszönnie. Ez alól persze vannak kivételek, de az esetek többségében a táncosok jóval életük dele előtt abbahagyják az aktív szereplést. Hiába, a balett nemhogy az egyik, de egyenesen a legmegerőltetőbb fizikai tevékenység. Az bizony fiatal testet kíván. Más művészeti ágakban is megfigyelhető ez a fajta tendencia. A klasszikus énekesek például úgynevezett fachváltáson esnek át, amikor is a koloratúr szopránok lírai, vagy spintoszopránná válnak, a tenorok pedig baritonná. Bár a fachváltást, mint olyat, sokan vitatják (kritikusai szerint csak a hangnak a korral törvényszerűen fakuló, s mélységét-magasságát vesztő folyamatáról van szó), az azonban tény, hogy a kor előrehaladtával egyetlen klasszikus énekes sem dalolhatja el ugyanazon eredménnyel ugyanazokat a bravúráriákat, amiket karrierje kezdetén. Mindezekből következik, hogy a hazai balettművészek (

s úgy egyáltalán a kortárs balettművészet

) megismeréséhez bizony meglehetősen behatárolt időintervallum áll rendelkezésünkre. Még akkor is, ha anyaszínházunk csupán egy köpésre található az Operától! Illetve... amennyiben nem járunk operába, akkor nagyon is érthető a dolog. Csak akkor újfent megjelenik az a hiányosság, ami kortárs, valamint társművészeti téren Hegedűs D. fejére olvasható. Gyurcsány Kossuth-díjasa úgy látszik, hasonlatos azokhoz a helyi művész-kiskirályokhoz, akik saját közegükben ismerősként mozognak, ám attól egy lépéssel sem távolodnak el, nem kockáztatnák az esetleges kritikai észrevételeket. Hegedűs D. például a saját, szakmájában eltöltött 50 évével dicsekszik, s egyszerűen nem fogja fel, hogy önmagát taszítja logikai farkasverembe. De hát ő már csak ilyen. Taszító.

3.,

A Pirkadat egy politikai magazinműsor, ahová Hegedűs D. Géza egy sarkos politikai vélemény megfogalmazása céljából érkezett. Apáti Bence pedig 2017 óta politikai újságíró. Televíziós műsorokban szerepel, számos országos lapban publikál, többek között a Magyar Nemzetben, mely sajtóorgánumnak főmunkatársa is. Hegedűs D. pedig elmegy egy politikai műsorba, ahol a politikai megnyilatkozása miatt őt ért politikai támadásról beszél, miközben Apáti Bencét újságírói minőségében sem ismeri. Apáti évek óta a magyar közbeszéd megkerülhetetlen alakítója. Ez a kijelentés vitathatatlan. Vannak, akik szerint jó, hogy ez így van (én is ezek közé tartozom), s vannak, akik ezt helytelenítik. Hegedűs D. egyik csoportba se tartozik. Ő az a fajta politikai idióta, aki képes Major Tamást hosszan dicsérni, különösképp kitérve Major remek pedagógusi kvalitásaira. Hát kérem, mint köztudott, Major egy igazi gyilkos volt. Na, nem szó szerint, hanem csupán szakmai értelemben, ugyanis direktorként, párttitkárként, véresszájú komcsi csahosként bármikor, kérdés, sőt kérés nélkül keresztbeharapta és az utca kövére köpte bárki olyannak a szakmai karrierjét, aki csak egy kicsit is hűtlen volt a Magyar Népköztársaság egypártjához. Hegedűs D. azzal „érvel”, hogy ő egy olyan lista egyik neveként mondta Majort, amely listán azok szerepeltek, akik szerinte a legtöbbet tették a magyar színjátszásért, s színioktatásért. Tehát nagyjából összekapott egy Top10 YouTube listát, s most azt sérelmezi, hogy abból egyetlen név ki lett emelve.

Na, de milyen név, kérdem én?

Aki nem tudná, Major oszlopos tagja volt az Ötös Bizottságnak, annak az öt hithű ifjúkommunistának, akik élet és halál urai voltak anno. Később a Nemzeti Színház direktoraként minden színészéről káderlapot vezetett, mely lapokat az érintettek 1956. október 31-én, Major kirúgásakor el is olvashatták. Megítélésem szerint Major legnagyobb bűne az volt, hogy egy tehetségtelen ripacs. De ez csak szubjektív vélemény, amihez, ugye, jogom van. Legalább annyira, mint ugyanezt tartani Hegedűs D. Gézáról, akinek listájára nem bírt felkerülni se egy Darvas, se egy Sinkovits, se egy Kozák, se egy Bessenyei.

***

Apáti Bence egyszerre kollégám, barátom, s velem egy politikai platformon álló polgártársam. Nem kérdés tehát, hogy megvédem őt, ahogyan Hegedűs D. Géza is megvédi elvtársát, Major Tamást.

Mégsem ezekért írtam meg ezt a jegyzetet. S még csak nem is Hegedűs D. pökhendi gőgje miatt.

Hanem, mert ez a bizonyos pökhendi gőg az egész komcsi elvtársi karra vonatkozik, szőröstül, bőröstül, tokkal-vonóval, holdudvaraik korifeusait is ide számítva. Igazi kommunista nevelés mind. Csak egymás darabjait nézik, csak egymás rendezéseit csodálják, hogy aztán egymásnak adják a saját maguk által alapított díjakat, s egymást veregessék hátba, hogy „jól van, faszikám, megint mi vagyunk a királyok”.

Királyok bizony. Akárcsak Shakespeare III. Richárdja, aki még, mint Gloster hercege mondja:

Gazemberségükben persze messze mögötte maradnak egykori uraiknak, a Kádár Jánosoknak és Rákosi Mátyásoknak, mégis magukkal viszik ezek szellemi örökségét, mint egy magukon felejtett télikabátot, ami ugyan néhol már büdös, itt-ott már szakadt, de büszkén hirdeti viselőiről:

Bizony, innen bújt ki Hegedűs D. is. S innen kibújva jelenti ki fennhéjázóan lekezelő modorában Breuernek arra a kérdésére, miszerint hajlandó-e Apátival találkozni, s megbeszélni ezt a dolgot:

Csak így egyszerűen.

S ugyanilyen egyszerűen mennek el ezek a Kossuth-díjas egyetemi tanárok egy politikai műsorba segghülyén politikáról beszélgetni. S ugyanilyen ostobán nyilatkoznak a kortárs társművészetekről is, hiszen megtehetik, ők azért már letettek valamit az Aczél György által eszkábált asztalra.

***

Hegedűs D. mentségére legyen mondva, hogy Majorral ellentétben ő nem született, hanem tanult ripacs, aki valamikor igen jó színész volt. Ki tudja, tán egynémely színművésznél is van az a kor, amikor jobban teszi, ha visszavonul, s ezzel óvja meg annak a szobornak az épségét, amit rajongói állítottak nekik.

Hegedűs D. Géza ezzel szemben régi, parádés alakításainak vésőjével saját szobrát farigcsálja. Csakhogy ez a véső régóta törött, s falsra visz. Új szerszám meg már nemigen akad.

No, hát ő kap most osztályt a Színművészetin. Hát erre mondják azt, hogy patrimonium instituti.

() VBT ()