nagymorávia
Történelmietlen ellentét – Honi felderítés (Videó)
Gazdagon el vagyunk látva történelmi konfliktusokkal a szomszédainkkal szemben. A Trianonban kicsúcsosodott feszültségek nem az első világháborúban születtek, hanem jóval régebbről erednek. Amikor elszakították az országunk kétharmadát, akkor a csehek és a románok már bő egy évszázada, a szerbek pedig évszázadok óta dolgoztak ezen a törekvésükön. Az elcsatolósdiba azonban belekeveredett egy olyan népcsoport, amellyel azelőtt soha nem volt semmilyen gondunk. A tótok a történelmi Magyarország határain belül alakultak ki a középkorban beköltözött cseh, morva, lengyel és ruszin telepesekből. Szabadon használhatták a különböző nyelvjárásaikat, nem bántották őket a nemzetiségük miatt, a Magyarországhoz tartozásuk pedig sosem kérdőjeleződött meg bennük. Csupán nacionalista értelmiségi csoportosulások ügyködtek az egységes nemzetté formálásukon és a magyarokkal való szembefordításukon a XIX. század elejétől, ami azonban Magyarország keretein belül még a komoly cseh hátszéllel sem tudta megérinteni a tót lakosság tömegeit. Hogy lehetett mindezt annyira elrontani, ahogy a XX. században láttuk? Így kell-e lennie, és van-e kiút a szlovák–magyar ellentétekből? Szász Péter történésszel jártunk az ügy végére. Ajánljuk még
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent. A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár.