pócspetri
Az elvtárs, aki ott sem volt: Faludy György Pócspetri kapcsán Déry Tiborra húzta a vizes lepedőt, de saját szerepéről „elfeledkezett”
Kevesen tudják ma már, de a hírhedt Pócspetri koncepciós ügy idején Déry Tibor is a „gyilkos faluban” járt. Előbb riportot írt a Csillagba, majd novellát a legújabb novelláskötetébe. Faludy György mind önéletrajzi művében, mint interjújában kritizálta Déryt, aki szerinte tényleg elhitte a nyilvánvalóan kitalált vádat. Faludy azt is leírta, hogy ő is ott volt a tárgyaláson, de arra nem tért ki, mit csinált. Pedig a Népszavában Mindszenty Józseffel kapcsolatban több lejárató, uszító cikket írt, és nyilván a Pócspetri ügyről is ő tudósított. Ezt erősíti, hogy „f. gy.” monogrammal megjelent a Népszavában egy sötét cikk, amit nyilvánvalóan ő írt. De miért nem beszélt róla később? És miért nem említette 1993-ban a hozzá hasonlóan szintén SZDSZ-es Vásárhelyi Miklós szerepét? Talán mert a rég halott Déry tökéletes volt bűnbaknak.Vásárhelyi Miklós: „Utána elmentünk Péter Gáborért, majd Kádárért, és hármasban mentünk le Pócspetrire” – És elhozták a poklot a vallásos falunak
A pócspetri ügy vádlottjait csak a rendszerváltoztatás után mentették fel. A tárgyaláson szóba került Péter Gábor és más felelősök neve, de érdekes módon nem említették azt a Vásárhelyi Miklóst, aki akkor már az egyik legbefolyásosabb politikusnak, ideológusnak számított. Pedig saját maga is elmesélte, hogy egyenesen egy autóban utazott le Péter Gáborral, az ÁVH vezérével és a később szintén sok mindenből kimosdatott Kádár Jánossal Pócspetrire. A karhatalom rendet vágott, aztán jöhetett a per, amelynek végén kivégezték az állítólagos gyilkost. Vásárhelyi megírta, ahogyan előtte és utána is mindent, amit akartak Rákosiék.Tudta, hogy Mindszentyék a Regnum Marianumban tervezték a harmadik világháborút? – Vásárhelyiék a Szabad Népben megírták, a templomot lerombolták
Néhány napja a kommunisták által lerombolt épületekről beszélgettünk az M5 Ez itt a kérdés című műsorában. Szóba került természetesen a Nemzeti Színház, illetve az a Regnum Marianum, amelyet a Városligetben pusztítottak el. Mostani cikkemben megkísérlem felvázolni, miért is volt olyan fontos Rákosiéknak eltüntetni ezt a templomot, és az egyházak, a hit elleni hadjáratban milyen kiemelkedő szerepet játszottak azok a propagandisták, akik a társadalom „elé tárták” a különböző rémtörténeteket, összeesküvéseket. Feltűnik Vásárhelyi Miklós és Gimes, de nem az '56 után kivégzett Gimes Miklós, hanem egy Gimes György nevű fiatal propagandista, aki szerint a nyugat fizetett bérgyilkosai is feltűntek a Regnum Marianumban. Pócspetri, Mindszenty letartóztatása, majd a templom elpusztítása – ez volt a „mesterterv”. Sajnos véghezvitték, és a templom azóta sem épült vissza az eredeti helyén. Szóval: győztek.Ajánljuk még