ps mozi
Munkanélküli influenszerek – #SocialJusticeEmília (PS-videó)
Sokak munkahelye állt le a járvány miatt, vendéglátósok, szállásadók és más szolgáltatók bevétele szűnt meg egyik napról a másikra. De van egy további csoport, amelyre senki nem gondol: az influencerek és instamodellek életmódja is kiürült. Pontosabban láthatóvá vált, mennyire üres. Velük vajon mi lesz? Igazából nem is ez a kérdés, hanem az, hogy mi lehetett volna.Gondolta volna? - Gréczy szerint Palányi Nóra zaklatta őt, ezért Czeglédyvel a háta mögött pert indított a PS ellen
Kissé abszurd módon zajlik Gréczy Zsolt portálunk ellen indított pere. A DK egykori szóvivőjét, akinek azután kellett lemondnia parlamenti mandátumáról, hogy szexbotrányokba keveredett és egy másik hölgynek még kéretlen fotókat is küldözgetett a különböző állapotban megörökített hímtagjáról, a Czeglédy ügyvédi iroda képviseli. Az iroda névadója, a kiemelt jelentőségű adócsalási maffiaügy első számú vádlottja, korábban szintén adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csaba - aki ennek ellenére „természetesen” minden gond nélkül ügyvédként járhat el - a bíróság épülete előtt kifejezetten feszültnek tűnt, amikor észrevette, hogy operatőr kollégánk éppen vágóképeket készít róla. Czeglédy ehhez ugyanis nem járult hozzá, ennek persze hangot is adott, végül megállapította, hogy az operatőr biztosan a PestiSrácokmunkatársa, "ott dolgoznak ilyen kretének". Igaz, legalább ezeket a kreténeket nem ítélte el a bíróság adócsalásért. Boldogok a lelki szegények...Hatalmas székely zászló lengett a Szabadság hídon hétfőn
Egy hatalmas, 6x4 méteres székely zászlót lógatott ki a Szabadság hídra a RAJT Mozgalom hétfőn. Az akcióval a szervezet arra szerette volna felhívni a figyelmet, nagyon fontos, hogy minden jóérzésű magyar (is) aláírja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Gyenge Zsolt, a RAJT Mozgalom egyik tagja szerint ez egy olyan akció volt, amelyet a szabadság városában az erről elnevezett hídról végre lehet hajtani, még Karácsony Gergely irányítása alatt is.Így rabosították Varju Lászlót, és így pajzsolja az ellenzék a kereszténygyűlölő Niedermüllert (PS-videó!)
Hihetetlen erővel fortyogó gyűlölet tör elő egyes baloldali politikusok és gondolkodok lelkéből és agyából, amikor a kereszténység kerül szóba. Volt erre már számtalan példa. Tavaly a Párbeszéd alelnöke kelt ki a fehér, keresztény férfiak ellen Budakeszin, legutóbbi pedig Niedermüller Péter, a DK alelnöke nevezte rémisztő képződménynek a fehér, keresztény férfiakat és persze a nőket is. A "tisztességes" baloldal épp Varju László rabosításának ürügyén gyűlt össze egy hőbörgő piknikre, amikor a PestiSrácok.hu azt igyekezett megtudakolni a harcos demokratáktól, hogy vajon hogyan számolnak el Gyurcsány pártjának VII. kerületi polgármesterének gyűlölködő és kirekesztő szavaival. Nézze meg a PS-videót!Azt sem tudják, mit tartalmaz, de az ellenzék megszavaztatná az Isztambuli Egyezményt az Országgyűléssel (PS-videó)
Bár Brüsszelben szinte heti rendszerességgel csuklóztatják a jogállamiság címén a magyar kormányt a hazai ellenzék által fűtött uniós kohókban kovácsolt bürokraták, itthon éppen a férfiak és a nők közötti jogi különbségtétel törvénybe iktatását szorgalmazzák a most éppen a családvédelemben jeleskedni akaró politikusok. Pontosabban Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és Csárdi Antal LMP-s képviselő az Isztambuli Egyezmény ratifikálását várja a kormánypártoktól a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében. Azzal viszont láthatóan nincsenek tisztában, hogy az egyezmény jogi különbséget tesz az áldozatok neme között, így a nők ellen elkövetett erőszakot emberiesség elleni, míg a férfiak sérelmére elkövetett erőszakot csupán testi sértés bűntettként rögzíti. Hiába, a látványpolitizálást a kispályán Ferencváros, a nagyok grundján a DK viszi tovább, miközben az Országgyűlés az egyezményben foglalt vállalható áldozatvédelmi intézkedéseket már évekkel ezelőtt törvénybe iktatta.1000 fokos pokolban lesz villamosenergia és távhő a főváros szemetéből (PS MOZI)
Sokak reggeli rutinjának része az, amikor munkába menet kiviszi a szemetet. Ekkor el is veszítjük az általunk termelt hulladékkal a kapcsolatot, pedig lehet, hogy télen épp az fűti otthonunkat, vagy egy klíma segítségével nyáron éppen hűti. Mindez a csodaszámba menő jelenség a Fővárosi Hulladékhasznosító Műnek (HUHA) köszönhető, ahol az 1000 fokos kemence 37 éve nyeli el Budapest mindennapjainak melléktermékét.Meghatározta az idei csíksomlyói búcsú hangulatát az Úzvölgyén elkövetett román pogrom (PS-videó!)
A megszokott áhítat és béke jellemezte az idei csíksomlyói búcsú fő programját, a Nagysomlyó- és a Kissomlyó-hegy közötti nyeregben bemutatott szentmisét. A szomorú várakozásoknak megfelelően a magyarság egyik legfőbb keresztény ünnepét ugyanakkor meghatározta a csütörtöki román pogrom, amikor a Dél-Romániából szervezetten utaztatott, futballhuligánokból és a leitatott lumpen csőcselékből álló csoport erőszakkal elfoglalta az úzvölgyi katonatemetőt, meggyalázták a magyar sírokat, majd minden szabályt mellőzve felszentelték a saját, sebtében felállított emlékművüket. A csíksomlyói hármas oltárnál összegyűlt zarándokok lényegesen többen voltak, mint egy hete, amikor Ferenc pápa a Katolikus Anyaszentegyház történetében első főpásztorként látogatott el a Mária-kegyhelyre. Szombaton a hívek száma becslések szerint elérte a kétszázezret. A szentmise szónoka Pál József Csaba volt. A temesvári megyéspüspök a szentbeszédben többször megemlítette az Úzvölgyén történteket, és a könyörgésben is Isten áldását kérte azokra, akik jelenleg kisebbségként élnek ősi szülőföldjükön. A szertartás után Áder János kegyelet-, illetve törvénysértőnek, a nemzetközi szerződéseket megsértőnek nevezte azt, ami a katonatemetőben történt. A köztársasági elnök erkölcstelennek, civilizálatlannak minősítette a történteket, a jövő teendőiről pedig elmondta, hogy kizárólag szakemberek – történészek, levéltárosok – véleményének meghallgatása, alapos kutatómunka után derülhet csak ki az, hogy Úzvölgyén valóban nyugszanak-e román katonák. Egy soviniszta csoport barbár támadásának nevezte az úzvölgyi pogromot Harrach Péter, aki hozzátette: személy szerint különösen megrázták a történtek, mivel két nappal a támadás előtt koszorúzta meg a helyszínen a világháborúkban elesett magyar katonák emlékművét. A KDNP országgyűlési frakciójának vezetője reményét fejezte ki, hogy egy elszigetelt szélsőséges csoport akciója volt az attak, és abban nem vettek részt a román állam tisztségviselői, ahogy arra egyébként egyre több jel utal.Utópia vagy valóság? – Dobrev Klára és Orbán Balázs vitázott Európa jövőjéről
A két, egymással homlokegyenest szemben álló tartalmú Európa-kép lejött az óriásplakátokról megvívni, hogy kiderüljön, melyik az, ami a valódi problémákra valódi megoldásokat ajánl, és melyik a jól hangzó, de üres, utópisztikus vágyálmok csokra. Az eszményi, egyesült Európát Dobrev Klára, a baloldal új üstököse, új reménye és legújabb messiása, a status quót az alapszerződések bajnokaként pedig Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára képviselte a Méltányosság Politikai Elemzőközpont szervezte vitaesten.Értelmetlen román agresszió Úzvölgyén – Borboly Csaba szerint ha visszaállítják az eredeti megyehatárokat, akkor lebontják az erőszakkal felállított román emlékművet (PS-videó!)
Nem nyugodtak meg a román hatóságok az úzvölgyi katonatemetőt feldúló csütörtöki, a hathatós segítségükkel elkövetett támadás után - erre utal, hogy a PestiSrácok.hu helyszíni tudósítóinak információi szerint pénteken délután is rohamrendőrök védték a kegyhelyet, holott onnan már lényegesen korábban távozott a pogromban részt vevő tömeg. Egyelőre nem tudni, hogy a karhatalom meddig akarja fenntartani a készültséget a temetőnél. Csíkszeredában riportereink beszéltek olyanokkal is, akik szerint elképzelhető, hogy a szombati búcsú után, a vasárnap induló, az ezeréves határhoz tartó zarándoklat érintené Úzvölgyét is. Ez lényegesen nagyobb magyar tömeget jelentene, mint az a néhány száz futballhuligán, illetve a velük tartó lumpenek, akik csütörtökön betörtek a temetőbe. Pénteken rövid interjút adott lapunknak Borboly Csaba, aki elmondta, hogy a fotók, videók elemzése alapján egyértelmű: a csendőrség cserbenhagyta a csendben tiltakozó magyarokat, és a román garázdákat segítette. A Hargita Megyei Tanács elnöke szerint Hargita és Bákó megye határának eredeti állapotba visszaállítása – a bürokratikus átrendezés adott alapot a román provokációnak – még mindig megoldhatná a helyzetet, és ismét rend lehetne a temetőben. Borboly Csaba szerint ha ez sikerülne, akkor a Hargita megyei illetékesek lebontatnák a csütörtökön erőszakkal felszentelt román emlékművet. A politikus szerint a román provokátorok célja az volt, hogy megleckéztessék a székelyeket, de úgy értékelte: ez nem sikerült nekik, a magyarok tovább küzdenek jogaikért, életükért az ősi földön.Ajánljuk még