Pesti Srácok

radnai lászló

Elásott stróman, bérgyilkosok, áruló titkosszolgák – Szavazzanak az év alvilági PS-sztorijára!

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 december 30.
Újra itt van az év vége, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb alvilági PS-cikkére! Pikáns sztorikból akadt idén is bőven, például megírtuk, hogy egy budapesti ügyvédnő éppen a Gyurcsány-párt volt politikusával akarta megöletni haragosát, ám Kőrös Gusztáv és társai csúnyán átverték a nőt, amiből végül rendőrségi ügy is lett. Büszkék lehetünk arra is, hogy a júniusban szabadult, súlyos bűncselekmények miatt tizennyolc évig börtönben ülő, ám a móri ügyben ártatlanul elítélt Kaiser Ede együtt nyilatkozott portálunknak Szebenyi Istvánnal, aki megtalálta Tatabánya mellett azokat a fegyveralkatrészeket, amelyek végül elvezették a hatóságokat a valódi tettesekhez. Műsorunkban megszólalt Kovács Lajos nyugállományú rendőr ezredes, aki a móri nyomozás egyik vezetője volt, és aki elsőként fogalmazta meg kételyeit Kaiser bűnösségével kapcsolatban, illetve vendégünk volt Kaiser Ede védője, Dezső Antal, aki a kezdetektől biztos volt abban, hogy védencének nincs köze az öldökléshez. De elsőként adott a börtönből videointerjút a PestiSrácok.hu-nak a több bérgyilkossággal is vádolt Dér Csaba, valamint nyilatkozott nekünk a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László is, aki súlyos hatósági visszaélésekről rántotta le interjúnkban a leplet. Ezeken kívül azt a hírt is mi robbantottuk, hogy keresik a romagyilkosságok felbujtóit, valamint exkluzív interjút is közöltünk az érdi leszámolás szemtanúival. Persze az év utolsó napjaiban sem hagytuk unatkozni olvasóinkat, hiszen fontos részleteket osztottunk meg a tizenegy éve köddé vált, nemrég kiásott MTK-s focista rejtélyes eltűnéséről. A férfit a gyanú szerint a szocialista kormányok alatt milliárdokkal kitömött Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető büntetőügy egyik elítéltje, H. Attila gyilkolta meg. Az Eclipse-ügy az elmúlt évtizedek egyik nagy bűnügyi-gazdasági botránya volt. Az Eclipse Informatikai Zrt. nevű, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években az MSZP-kormányok idején. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak!
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.