rónai rudolf
A katonai hírszerzés (MNVK-2.) állt a Malév mögött, a háttérben meg a KGB – Megdöbbentő dokumentumok a kivéreztetett repülő-vállalatról
„Tény, hogy a MALÉV mindenkori igazgatójának környezete a BM. és az MNVK-2. Csf-ség tisztjeiből vagy munkatársaiból tevődik össze” – írta az állambiztonság egy 1976-os titkos jelentésben, ami már sejtetni engedi, milyen szinten irányította a hálózat az egykori repülőtársaságot. Az elsőként most publikált, megdöbbentő dokumentumok szerint gyakorlatilag a Szovjetunióhoz a végletekig hű katonai hírszerzés, az MNVK-2. állt a Malév mögött. A hetvenes években készült állambiztonsági dossziéból kiderül, hogy a Malév-igazgatók (Lénárt György, Hűvös Sándor), a háttérember Rónai Rudolf (Légügyi Főigazgatóság) és a különböző kulcsemberek mind az MNVK-2. emberei voltak. Tisztek vagy megnyertek. Ezt csak azért tudjuk, mert az egyik fedésben dolgozó hírszerző megelégelte a mutyizást, a korrupciót és életveszélyes levelet írt az amerikai nagykövetségnek. Őt hazaárulónak nevezték, de mi valójában neki, nekik köszönhetően tudjuk, milyen szinten épült be a kommunista titkosszolgálat a Malévba. Amely a szovjetek segítségével indult és amely az oroszok asszisztálásával ment csődbe. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent. Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.