szabó istván
Több tíz millió forintot spórolna a BKV a saját dolgozóinak formaruháján
Több tíz millió forintot spórolna a BKV a saját dolgozóinak formaruháján, ugyanis a vállalat vezetése egyoldalú munkáltatói intézkedéssel úgy döntött, hogy az év elejétől a dolgozóik évente mindössze egyetlen inget és egy darab nadrágot kapnak – nyilatkozta a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek. Szabó István szerint 4-5 ezer munkavállalót érinthet az intézkedés.HM-államtitkár: meg lehet akadályozni, hogy az illegális migráció elérje Európát
Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, hogy Európa hatékonyabb védelemmel rendelkezzen, és erőteljesebben lépjen fel az európai védelem keretein belül – jelentette ki Szabó István honvédelmi államtitkár Brüsszelben, az uniós tagállamok védelmi feladatokért felelős minisztereinek egynapos tanácskozását követően, csütörtökön.Koronavírus – Megkezdte működését a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport
Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport - jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Az akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon - közölte Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára.Életműdíjat kapott Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly és Pécsi Ildikó
Négy színművész, Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly és Pécsi Ildikó vehette át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját pénteken este a Pesti Vigadóban, a Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemle keretében.Békére lelhetnek a besúgottak? – Szabó István nem veszi át az életműdíjat, avagy utoljára a „Képesi-ügyről”
Kezdjük a jó hírrel: Szabó István ma, február huszonhatodikán bejelentette, hogy nem veszi át este a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját. Vehetjük ezt kisebb sikernek a posztkommunizmus, az elkenés, a történelemhamisítás elleni harcban. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy miért is méltatlan Szabó István az életműdíjra. „Képesi” fedőnéven sokakról jelentett ügynökként, volt, akit négyéves szilenciummal sújtottak később, mást letartóztattak, és végül az öngyilkosságba menekült. Szabó először hősies lépésként állította be ügynökösködését, később – pár éve, amikor portálunkon a cikkek megjelentek – már nem nagyon mondott semmit. Bocsánatot nem kért, a film eszközeit sem használta fel a szembenézésre. Erre neves pályatársa sem volt hajlandó: Jancsó Miklós, amikor arról kérdezték, miért is küldött már befutott rendezőként tortát a hatvanéves Aczél Györgynek, teljesen szétkente a választ. Szerinte csak egy gesztus volt. Sok-sok ilyen gesztustól működött olyan remekül a diktatúra.Szabó István nem veszi át az életműdíjat
Nem veszi át Szabó István, a nemzet művésze a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját - derül ki az egyesület elnökségének szerdai közleményéből. Szabó István kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták az Oscar- és Kossuth-díjas rendező ügynökmúltja miatt.Ajánljuk még