szanyi tibor
A vörös polip különösen visszataszító csápja: Kende Péter, aki a KISZ propagandistájából Princz bizalmasa és ifjabb Apró barátja lett
Kende Péter az ELTE jogi karán végzett, majd közel tíz évig a KISZ egyre fontosabb kádere volt. Vezette a kommunista szervezet vezetőképző iskoláját és a budapesti propagandaosztályt is. Később átment a Siklósi Norbert vezette Lapkiadó Vállalathoz jogásznak, akkor, amikor a Lapkiadónál Siklósi különböző állambiztonsági, hálózati leányvállalatokat hozott létre, amelyekkel új lapokat indítottak. Kende volt az, akit a vállalat küldöttnek javasolt a „reformerek” felfutásának idején, rajta kívül a moszkvai tudósító Kerekes Andrást és a Kapu egyik alapítóját, Földesi Józsefet akarták küldeni. Utóbbi ugye a Kapu egyik legismertebb embere volt, azé az újságé, amelyet Siklósi részben állambiztonsági cége, az Interedition hozott létre. Kende a Pesti Műsort kapta meg, ő vezette a lapot, és az azonos nevű céget, amely mögé a Postabank és a Dunaholding is beállt. Princz Gáborék első lapja a Pesti Műsor lett, így találkozott újra a két KISZ-es, hiszen Princz is benne volt a KISZ kerületi bizottságában. Nem meglepő, hogy a szocialisták hatalomra kerülése idején, 1994-ben Kende lett a Postabank sajtóholdingjának a vezetője. Kende később két Orbán Viktort lejárató könyvvel vált hírhedtté, majd azzal, hogy megírták, közös cége volt a korábbi állambiztonsági tiszttel, Nagy Lajossal. Ekkor derült ki az is, hogy Kende jó barátja lett ifjabb Apró Antalnak, és cégében Apró Piroska korábbi titkárnője, a néhai Nagy Lajos felesége is benne volt. A vörös polip közelről, avagy Kende Péter felfutása.Elrajtolt Szanyi Tibor új pártja
Megkezdte működését a Szanyi Tibor volt szocialista politikus és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor által alapított Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom – jelentette be az új párt elnöke pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten. Huszti Andrea korábbi szakszervezeti aktivista, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökségi tagja hangsúlyozta: az Igen Szolidaritás legfőbb célja "a szociális válság megszüntetése".Szanyi tovább szabdalja a baloldalt: már pártot is alapított
Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven politikai pártot alapított Szanyi Tibor mozgalma, az Igen és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A két mozgalom közös sajtótájékoztatót hívott össze péntekre, ezzel kapcsolatban pedig a Mandiner úgy értesült, hogy ekkor fogják bejelenteni közös pártjuk alapítását.Fidesz: Valljon színt az MSZP a Szanyi által leleplezett "feketekasszáról"!
Álljanak végre elő a szocialisták, és mondják el, mi az igazság a volt párttársuk, Szanyi Tibor által emlegetett "titkos feketekasszával" kapcsolatban – szólított fel Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.Együttműködést kötött Szanyi Tibor és Székely Sándor mozgalma
Baloldali alternatívát kínáló együttműködési megállapodást kötött a Szanyi Tibor volt szocialista politikus alapította Igen mozgalom és a Székely Sándor független országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Szolidaritás Mozgalom hétfőn, Budapesten.Szanyi: A Tóth Bertalantól kapott juttatásokért támogatták őt a párttagok
Egy párthoz való tartozás ma már inkább lelki kapocs és nem valódi műhelymunka zajlik – erről Szanyi Tibor, az MSZP volt tagja beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának pénteki adásában. A szocialista párt korábbi alelnöke úgy fogalmazott: olyan szintű egzisztenciális függőségi rendszerek alakultak ki a politika és az élet különböző területei fölött, hogy az már a szabad véleménynyilvánítást ütötte agyon, ami pedig olyan értelemben korrupció, hogy „ha valaki bizonyos előnyökért cserébe befogja a száját” – számol be a hirtv.hu.Keménymag: Mi lesz most Szanyival?
A Keménymag e heti adásában Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója, és Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa voltak Velkovics Vilmos vendégei. A téma Szanyi Tibor kilépése és az MSZP további fennmaradása volt.Szanyi: Már a feloszlatás sem segítene az MSZP-n
Már a feloszlatás sem segítene az MSZP-n Szanyi Tibor szerint, akinek kilépése után tovább folytatja hattyúdalát az egyre gyengülő szocialista párt. Kilépésével kapcsolatban az Azonnalinak adott interjújában azt mondta, a nagy többség megértő volt vele, de gyakran idegenek is megállítják az utcán, hogy elmondják neki: ez az MSZP így tényleg nem jó.Dőlni látszik a dominó: Szöllősi Istvánné is elhagyta az MSZP-t
A rendszerváltás utáni egyik legmeghatározóbb MSZP-s politikus, Szölőssi Istvánné is kilépett a pártból – szúrta ki a Magyar Nemzet. Mint az ismert: a baloldali értékek hiánya miatt tegnap otthagyta az MSZP-t Szanyi Tibor, előtte pedig Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje intett búcsút a szocialistáknak.Ajánljuk még