Pesti Srácok

szarvas szilveszter

Így írunk mi – Íme, a PestiSrácok elmúlt 10 évének legjobb bűnügyi sztorijai, leleplezések és exkluzív interjúk! (1. rész)

Jurák Kata Magyar ugar 2022 május 21.
Nem volt könnyű összegyűjteni a többezer megjelent írásból azokat a bűnügyi témákat, amit a PestiSrácok.hu kiváló oknyomozói munkával tártak Önök elé. Halkan jegyeznénk meg, hogy a Portik-cikkekből vagy Boros Tamás elsőként itt közölt, teljes, filmre vett vallomásából könyvet is lehetne írni. És volt más is: elsőként fújta be a szél a postaládánkba a Portik–Laborc-találkozók jegyzőkönyvét, vagy éppen a ragadós kezű főzsernyákok lefizetését rögzítő NVSZ-videót. És igyekeztünk virítani klasszikus oknyomozó újságírókként is, gyakorlatilag egy-egy füles alapján egész rémtörténeteket göngyölítve fel. Kiderítettük például, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében a Kóka család cégével választatja ki az innovációs pénzekre érdemes pályázókat, és még büszke is erre. És jártunk tanúskodni a Gyorskocsi utcába, miután a katonai titkosszolgálat és az ügyészség összeveszett egy cikkünk apropóján. Volt sikerélményünk is, hiszen az eleinte struccként viselkedő Szócska Miklós a sokadik Roche-gate után megelégelte a klinikai laborok milliárdos pénzszórását. És feldolgoztunk teljesen politikamentes disznóságokat is, például a vegyi multik és a méhészek nagy harcát, vagy a kötelező kutyapóráz körüli hatalmas vitát. És ez még csak a 2013-as év összefoglalója volt. S hogy még milyen leleplezésekkel rukkolt elő a PestiSrácok.hu az elmúlt tíz évben? Elsőként Szenvedi Zoltán, Pámer Dávid és Szarvas Szilveszter írásai közül gyűjtöttünk egy csokorra valót.
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."