Ne is találgassatok, hiszen minden jóravaló ember azt gondolná, hogy az adó 1 százalékának felajánlása valamilyen jótékonysági...
A külföldről érkező több mint tízmilliós támogatás ellenére ismét olvasóitól kér anyagi segítséget a Mérce.hu. A szóban...
A francia hatóságok “több olyan személyt azonosítottak, akik elkövethették” a nagysebességű vonatok forgalma elleni szabotázsakciókat – jelentette...
A francia hatóságok “több olyan személyt azonosítottak, akik elkövethették” a nagysebességű vonatok forgalma elleni szabotázsakciókat – jelentette...
Június 10-én, hétfőn kora este a Kesztyűgyár Közösségi Házban a Fáklya közösség filmvetítést és workshopot tartott, amelyre...
Évről évre hallat magáról az Antifa Magyarországon ilyenkor, februárban. És évről évre megcsinálják a balhét. Ezúttal, február...
A német Die Linke szélsőbaloldali párt képviselője kiállt azon migránsok mellett, akik tömegesen kifosztottak egy bajorországi szupermarketet....
Óriási hisztibe csapott a Jámbor András-féle szélsőbaloldali Szikra Mozgalom, miután több vidéki helyszín is passzolta az augusztusra...
Nem görögdinnye, kívül mégis zöld, belül pedig piros – mi az? Párbeszéd – A Zöldek Pártja. Ugyan...
Három hét sem telt el azóta, hogy felhívtuk a figyelmet egy heves vármegyei és győri kötődésű neokommunista...
David Pressman amerikai nagykövet választhatta ki Gulyás Mártont arra az Egyesült Államok kormánya által meghirdetett és finanszírozott...
Bár naivan azt hittük, hogy a rendszerváltással Lenint, Sztálint, a marxista ideológiákat s velük a gyilkos szélsőbaloldali...
A korábbi amerikai elnök szerint a baloldali csoportok „egy szellemileg fogyatékos demokratát” támogattak a választáson, emellett Donald...
A harmadik magyar köztársaság történetének vitathatatlanul legnagyobb köpönyegforgatói. Vagy mégsem? Ha az SZDSZ prominenseinek múltját tekintjük, akkor...
A kormánypártok negyedik kétharmados felhatalmazással végződő győzelme után a baloldali összefogás szétbomlott, így olyan domináns pártrendszer jött...
Hihetetlen, hogy a 0,7 százalékos “népszerűségű” Párbeszéd egyáltalán szót kell, hogy érdemeljen, de nem lehet elmenni amellett,...
Radikális amerikai abortuszpárti aktivisták újabb abortuszellenes terhességi központra dobtak Molotov-koktélt az Oregon állambeli Gresham városában, alig egy...
A belügyminiszter elítélte a történteket és azt, hogy a tüntetők a munkájukat végző rendőrökre és tűzoltókra támadtak....
Még azt sem tudni, ki és mennyi hitelt venne fel a Fudan Egyetem budapesti campusára majd jó...
Itt van a Szenteste, a Karantén pedig néhány nappal korábban gondoskodott arról, hogy aki december 24-én is...
A Valeurs Actuelles hetilap értesülése szerint azt az éttermet, ahol Éric Zemmour Marseille-ben tett látogatása során ebédelt,...
Az Arizona Állami Egyetem (ASU), Diákok a Szocializmusért, Diákok az Igazságért Palesztinában és a Multikulturális Szolidaritás Koalíció...
Különleges, de nem példa nélküli pillanat az, amikor a komcsi és a náci egy tenyérből eszik. Általában...
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt...
Udvarhelyi Tessza nevét sokan nem ismerik, pedig ő Soros György józsefvárosi helytartója, hiába próbálja elviccelni ezt a...
Hihetetlen a kommunisták magabiztossága, ezt lépten-nyomon bebizonyítják akkor is, amikor hónapok hazugságai után, egyik napról a másikra...
Gyurcsányné színre lépett, és ha már hivatalosan is a DK miniszterelnök-jelöltje lett, akkor illett is akkorát hazudni,...
Több gyűlést és megmozdulást is rendeztek május elseje alkalmából Berlinben. A nap utolsó, szélsőbaloldali csoportok által rendezett...
Franciaországban több mint százezren vonultak utcára szombaton a szakszervezetek felhívására a munka ünnepén a koronavírus-járvány miatti korlátozások...
A Karanténvlog ezen a héten sem hazudtolta meg magát, hiszen Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd...
Hihetetlen, de Gyurcsányék képesek voltak az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest is újabb lejtmenetbe kapcsolni. A keleti...
Péntek este 20 órakor minden alkalommal bekeményítünk a Pesti TV-n és szókimondó hangnemben tárgyaljuk ki a hét...
Hihetetlen, hogy Karácsony Gergely képes volt új érzékenyítő videójában egy olyan kijelentést tenni, miszerint náluk a szavakat...
Egy elítélt, szélsőbaloldali sorozatgyilkossal szimpatizáló anarchisták firkálták össze szombat hajnalban Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő krétai nyaralóját –...
A Pesti Riporter most sem hagyhatta ki a józsefvárosi kirándulást. Pikó Andrásék birodalma bő egy év alatt...
Nem indult túl nyugodtan a 2021-es év, a magyar ellenzék sem bírta túl sokáig ünnepi hangulatban, de...
Az Egyesült Államokból indult szélsőbaloldali mozgalomnak, a szobrokat döntő, zavargásokat kirobbantó, gyújtogató BLM-nek akar szobrot állítani Baranyi...
Ezen a héten volt a magyar politikai foglyok emléknapja, hiszen több százezer honfitársunkat hurcolták el szovjet munkatáborokba,...
Franciaországban egyre több olyan eset történik, hogy diákok fenyegetik, sőt, bántalmazzák a pedagógusokat, az elkövetők sok esetben...
Helyreállították és megkoszorúzták azt a varsói magyar emlékművet, amelyek a hét végén, az abortusztilalmat szigorító alkotmánybírósági döntés...
Az egyes amerikai városokban uralkodó erőszakot a rendőrség szerepét kicsinyítő szélsőbaloldali politikusok szítják – jelentette ki Donald...
Rövid, velős bejegyzéssel reagált a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a világon végigsöprő őrületre, a szélsőbaloldali zavargásokra. Hollik István...
Tavaly kevesebb a terrortámadást követtek el az Európai Unióban az előző évekhez képest, főként az nemzetiségi nacionalista...
Ismert, hogy a fekete George Floyd halála miatt egy hete súlyos zavargások zajlanak az Egyesült Államokban, de...
Ideiglenes kormány felállításáról és előre hozott választásról állapodott meg pénteken a németországi Türingiában a legutóbbi helyi törvényhozási...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS