Pottyondy Edina a közéletben eddig csak kevesek által elért mélységekbe süllyedt. A Momentum 360 fokos fordulatot vett...
A mai Pankrációban visszatértünk az eredeti formátumhoz, és ismét lezárt borítékból húztuk ki a vendégek által bedobott...
Orbán Viktor ismét megbukott. Ezúttal a várban, és egy kicsit a Margit hídon is. Pankotai Szent Johanna...
A mesterséges intelligencia alapvetően egy vitatott fogalom, mivel a kritikusok szerint technikailag nem létezik olyan, hogy mesterséges...
A tejiparnak sosem volt könnyű dolga az állatvédők folyamatos támadása miatt, most azonban megtalálták a “tehénkizsákmányoló” iparág...
Csütörtökön kezdődik Budapesten az ötödik Demográfiai Csúcs, ezért fiatal szülőket kérdeztünk arról, hogy szerintük vajon miért várnak...
Kárpátalján ismét megtámadtak egy magyar iskolát. Szerencsére persze nem fizikailag, hanem kulturálisan, amihez az ukrán állam jogi...
Ahogyan már a nézők is megszokták, a Politikai Pankráció az a műsor, ahol a résztvevők legtöbbször saját...
Pálffy István üstökösként tért vissza a médiába, és annak sebességével is távozott. A teljes baloldali sajtó már...
A jajveszékelők és a hivatásos gyűlölködők dacára idén is óriási tömeget vonzott az augusztus 20-i ünnepségsorozat Budapestre....
A Telex még a baloldali lapok között is kiemelkedően aljasnak számít. A legtöbb ellenzéki portál amellett, hogy...
Ismét a Telex kapja az aranycsótány-díjat. Normális ember számára nehéz volna szavakba önteni az elmúlt pár nap...
A régi szép időkben Jakab Péter kiparodizálása volt a világ legegyszerűbb dolga, ma viszont már vizsgatétel a...
Tóth Gabi válásánál nincs ma fontosabb téma a közéletben. Aki nem az okokat keresi, az valószínűleg éppen...
Előkerült a Telex legősibb botránya. Az induláskor óriási lufit fújtak, amit most egy korábbi munkatársuk szúrt ki....
Senkit se tévesszen meg a negyedik kétharmad: a globalista baloldal nem adta fel a Fidesz leváltásának tervét....
A mai adásban beszélgetünk az új, élőszereplős Hófehérkéről, ami annyira botrányosra sikerült, hogy a Disney napokig tagadta...
A parlament elfogadta a státusztörvény többszörösen módosított változatát, a baloldal azonban továbbra is hergeli az embereket. A...
Szinte az összes létező baloldali megmondóember elmondta már, hogy a genderőrület egy álprobléma, ami legfeljebb csak a...
Az elmúlt hét Karácsony Gergely 500 milliós botrányától volt hangos, de még mindig nem sikerült választ kapnunk...
Az infláció mindenkit érint, de mi okozza ezt a kiugró áremelkedést? A baloldal szerint a válasz egyértelmű:...
Karácsony Gergely ismét és folyamatosan emeli a lécet. Lassan már olyan érzése van az embernek, hogy Karácsony...
Bezzeg Ausztria, de leginkább bezzeg Bécs! A független-objektív sajtó rendszeresen példálózik a nyugati szomszédunkkal, de a legutóbbi...
Mit akar David Pressman egy TikTokertől? Az Egyesült Államok nagykövete nemrég meghívta magához az ország legismertebb Tiktok-celebét,...
A Monty Python szürreális világképét idézi az eset, ami Bódi Ábellel történt. Az aktivista azért kapott egy...
A Twitter kilépett az EU félretájékoztatás elleni önkéntes rendszeréből. Ettől persze még nem fog álhíreket közvetíteni, viszont...
Betiltották a Bibliát több amerikai iskolában vulgaritásra és erőszakra hivatkozva – írja a Telex.hu a BBC nyomán....
Június 4-e több szempontból is szomorú nap a magyarság történetében. Idén 103 éve, hogy elcsatolták tőlünk az...
Elkészült az élőszereplős “A kis hableány” című fantasztikus Disney-alkotás, de nem aratott osztatlan sikert. A nézőknek nem...
Olvasónk küldte a képet a Clark Ádám térről, ahol elmondása szerint úgy néz ki, mintha Karácsony Gergely...
Aki használ Facebookot, az találkozott már Facebookon hirdetett termékekkel (és a netes csaló fogalmával). Van, aki az...
Mozgalmasan telt az elmúlt pár hét az ukrán-orosz háború tekintetében. Az oroszok elfoglalták Bahmutot, amire korábban mindkét...
Miután pár hétre parkolópályára tették a csatornámat vélhetően Pankotai Lili anyukája miatt (erről bővebben itt írunk), ezt...
Propaganda és propaganda között óriási különbség van. A legtöbb ember azt hiszi, csak az a politikai “kampányszöveg”...
Meddig ér el Mark Zuckerberg keze? Ki tud gátat szabni annak az embernek (vagy cégnek), aki még...
Választott kormányt akarnak buktatni, miközben demokráciára vágynak. Le akarják bontani a kerítést, de nem tudják, mit tegyenek...
Nincsenek véletlenek. Egyesek szerint azonban vannak. Egyesek szerint az is véletlen, hogy a YouTube szinte egyszerre fosztotta...
A YouTube megpróbálja döntetlenre menteni az ellenünk folytatott hadjáratát, azonban elkövetett néhány hibát. Figyelmen kívül hagyta a...
David Pressman amerikai nagykövet számos célt tűzött zászlajára. Ezek közül egyik a magyarországi médiaviszonyok kiegyenlítése. Eddigi pályafutásából...
A Google senkinek sem kegyelmez. Pár napja szerepeltem a Karc FM Civil Kör című műsorában, ahol Gajdics...
Magyarország Bikinifeneke megszakértette az állampolgári jogokat. “Szavazhat-e az, aki nem él az országban?” – hangzott el az...
Az abortusz nyugaton reneszánszát éli. Nyugaton, a szólásszabadság, a demokrácia fellegvárában, ahol csupa színes-szagos moráltörvény őrzi a...
Kárpátalján, egy barátjával beszélték meg, hogy szerencsét próbálnak az általuk csak Londonisztánnak becézett szigetországi fővárosban, de végül...
Nyilván sokan észrevették már, hogy nem jön értesítés a YouTube-tól a telefonjukra, hogy a PS TV csatornája...
Ismét köztünk járnak a történelemkönyvekből jól ismert Lenin-fiúk. Persze nem most éledtek újra, hanem évtizedekkel ezelőtt. Mindössze...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS