Pesti Srácok

Ki dönti el, hogy ki hordhat tangát és miért késik a vonat?

A nyári uborkaszezon egyik szépsége, hogy nem csak bármiről lehet, de "bármiről" is kell beszélgetni, ha már az ember kamera elé áll. Ilyenkor viszonylag kevés esemény történik, így a médiamunkások megengedhetik maguknak, hogy kivegyenek egy kis szabadságot. Persze médiamunkás és médiamunkás között is van különbség, mert míg az egyik Délkelet-Ázsiában telel, addig a másik csak Tihanyig jut, és ott is csak három napot tölt el. De mivel Tihanyban pont most van a nyári Tranzit fesztivál (ahol a PestiSrácok csapata saját sátrat is kapott), ez minden Délkelet-Ázsiai potenciális élményt felülmúl. És ha már van egy sátrunk, összeültünk Zitával, hogy megvitassuk a legfontosabb történéseket. Nézzétek meg a teljes videót!

Beszélgettünk a korábban Lázár János által is említett törvényjavaslatról, ami sokkal komolyabban venné az utasok biztonságát és azt, hogy mi illeti meg őket a pénzükért. Félve jegyezzük csak meg, de a tömegközlekedés minősége sok esetben az utasok hozzáállásán is múlik. Persze nem állítjuk, hogy az utasok miatt késne a MÁV, és valljuk be, a pontosság egy döntő tényező, ha az ember el akar jutni A-ból B-be. Emellett beszélgettünk még a BME gólyatáborában kirobbant botrányról is, ami ma már lerágott csontnak számít, de semmiképp sem szabad átsiklanunk az ott történt események fölött.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.